Hirdetés

Román földön akart meghalni a nyíregyházi lövöldöző

Öngyilkossági szándékkal menekült Romániába a nyíregyházi gyilkossággal gyanúsított orvos, akinek kiadatási kérelmét és előzetes letartóztatását is jóváhagyta a kolozsvári ítélőtábla.

Krónika

2016. szeptember 03., 17:082016. szeptember 03., 17:08

2016. szeptember 03., 17:552016. szeptember 03., 17:55

A román sajtó beszámolói szerint az 54 éves Dan Stamatiu a pénteki tárgyaláson arra kérte az ügyében eljáró bírót, hogy ne adják ki a magyar hatóságoknak, elmondása szerint ugyanis Magyarországon nagyon sok megaláztatásban volt része.

Az Evenimentul Zilei napilap honlapján közölt tudósítás szerint a gyanúsított elmondta, nem tervelte ki előre a bűncselekményt, majd miután megölte a nyíregyházi nőt, a férjét pedig életveszélyesen megsebesítette, beült az autójába, és előbb északi, majd keleti irányba menekült. Vallomása szerint öngyilkos akart lenni, és mindenképpen román földön szeretett volna meghalni.

„Bár 28 éve Magyarországon élek, igazi román vagyok. Nem akartam, hogy magyar földön temessenek el. Romániába érve öngyilkos akartam lenni, de a rendőrök gyorsabban voltak nálam. Pedig már csak két teendőm volt hátra, és a búcsúlevelemet is megírtam\" – jelentette ki a kincses városi ítélőtáblán tartott tárgyaláson.

A tüdőgyógyász orvos a táblabíróságról való elvezetése közben, rendőrök gyűrűjében a sajtónak azt nyilatkozta, hogy megbánta tettét, indítékairól azonban nem beszélt. Úgy fogalmazott, az áldozatainak is meg kellett volna bánniuk mindazt, amit vele tettek. „Egész regényt lehetne írni a történtekről\" – jelentette ki Dan Stamatiu, hozzátéve, azt tervezték, hogy összeházasodnak az általa agyonlőtt nővel. Közölte, a szüleik lelövését szemmel követő gyerekeknek azért kegyelmezett meg, mert megsajnálta őket. Kérdésre válaszolva elárulta azt is, hogy a gyilkos fegyvert a nyíregyházi piacon szerezte be, ahol szerinte bárki vásárolhat lőfegyvereket.

A kilenc éve a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban dolgozó, a bűncselekmény ideje alatt a szabadságát töltő orvost csütörtökön fogta el a román rendőrség Kolozsvár Györgyfalvi negyedében. A feltételezett elkövető egy nappal korábban a magyar hatóságok gyanúja szerint Nyíregyházán rálőtt egy házaspárra, megölve az asszonyt, a férjét pedig életveszélyesen megsebesítette.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés