
A Jobbik Ifjúsági Tagozata (IT) kiáll a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) székelyföldi tagjai mellett és a magyar külügy közbenjárását sürgeti.
2015. december 03., 12:542015. december 03., 12:54
Az ellenzéki párt szervezete csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében felháborítónak minősítette a román hatóságok eljárását és szóvá tette, hogy a HVIM-tagok nem használhatják anyanyelvüket az eljárás során.
A házkutatásoknál jelen lévő tanúkra hivatkozva azt írták: a hatóságok mindössze bontatlan szilveszteri petárdát, csillagszórót, pólókat, valamint magyar és székely zászlókat koboztak el.
A Jobbik IT egyértelműnek nevezte, hogy a román hatóság meg akarja félemlíteni az erdélyi mozgalmat és az eljárással azt üzeni az egész erdélyi magyarságnak, hogy „aki fel meri vállalni nemzeti identitását, az hasonló brutalitásra és jogfosztásra számíthat\".
Azt követelik a magyar külügyi tárcától, hogy védje meg a magyar állampolgársággal is rendelkező vármegyéseket „a román állam terrorjával szemben\". A román hatóságokat pedig a „médiában terjesztett rémhírek helyett\" a bizonyítékok bemutatására szólították fel a közleményben.
A bukaresti főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztálya (DIICOT) kedden jelentette be, hogy házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egyik helyi vezetője, Beke István, akit 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek és az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésének szándékával gyanúsítanak.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!