Hirdetés

Roma és emberjogi szervezetek tiltakoztak Kolozsváron a kényszer-kilakoltatások ellen

•  Fotó: citynews.ro

Fotó: citynews.ro

Az egykori kolozsvári Coastei utcából négy éve kilakoltatott és a Patarétre költöztetett 76 roma család vonultak fel a hétvégén, számos hazai és külföldi emberjogi civil szervezet képviselői együtt a pataréti szeméttelep mellől egészen a ma már Nicolae Ivan püspökről elnevezett Coastei utcáig.

Kiss Előd-Gergely

2015. július 19., 20:312015. július 19., 20:31

2015. július 19., 20:562015. július 19., 20:56

A mintegy háromszáz fős tömeg tiltakozó megmozdulását a So Keres, Európa? (azaz Merre tartasz, Európa?) című kulturális rendezvénysorozat keretében szervezték, az akciónak „A város az emberekért, nem pedig a profitért” címet adták. Ernest Creta, a menetet kezdeményező Coastei utcai Romák Közösségi Egyesületének alapítója a Krónikának elmondta, a kilakoltatás óta évente megszervezik a tiltakozást.

Idén számtalan emberjogi civil szervezet csatlakozott hozzájuk, köztük sok külföldi egyetemista. Ez egyébként a tiltakozók hatóságokhoz írt nyílt leveléből is kiderül: magyarországi, belga, albán, szlovák, osztrák, spanyol, macedón, szerb, bolgár, lengyel és természetesen romániai civilszervezetek írták alá.
A megmozdulás résztvevői nyílt levelükben követeléseiket is megfogalmazták. Többek közt olyan intézkedéseket várnak a hatóságoktól, amelyek révén a társadalom perifériáján élő emberek is tisztességes szociális otthonokhoz juthassanak. Követelik továbbá a kényszerkilakoltatások betiltását, és az albérletek árának hatósági ellenőrzését.

„Mit remélünk? Hogy a polgármesteri hivatal meghallja a szavunkat és elköltöztet onnét, a városba, vagy legalábbis minél közelebb a városhoz” – válaszolta kérdésünkre Ernest Creta. Hozzáfűzte, most, hogy bezárták a régi szemétlerakatot, jobb hely lesz a Patarét, de még legalább 5–10 évnek kell eltelnie, míg a bűz eltűnik és nyáron különösen kellemetlen az orrfacsaró szag. Creta szerint a Cantonului utcai romák sorsa is bizonytalan, a terület ugyanis a román vasúttársaság (CFR) tulajdona, amely ki szeretné őket onnan költöztetni, holott ez az önkormányzat dolga lenne, és egyszerűen nincs hová vinni őket. Mint kifejtette, néhányukat 7-10 méterrel arrébb költöztették, mert túl közel ütöttek tábort a vasúti sínekhez.
Cretáról egyébként kiderült, magyarul is beszél. Mint elmondta, édesapja magyar cigány volt, ennek ellenére a családban ritkán beszélték a nyelvet, azonban a munkahelyén főleg magyarokkal dolgozott együtt, innen az akcentusmentes nyelvtudása.

Az egykori Coastei utcában, a romák lerombolt otthonainak helyén most tágas park és az ortodox egyház teológusainak campusa található. Creta elmondása szerint a kiköltöztetés egyik oka valószínűleg épp az volt, hogy felszabadítsák a területet az ortodox egyház számára. Mint részletezte, haragudtak is eleinte Andrei Andreicuţ ortodox mitropolitára, aki aztán elnézést kért tőlük. „Legfőképpen Sorin Apostu volt polgármestert hibáztatjuk, aki moldvai és utálja a cigányokat. Nem tudom, hogy annak idején hogy jutott Bocnak eszébe épp őt megtenni polgármesternek maga helyett, amikor elment miniszterelnöknek Bukarestbe” – magyarázta. „Hát én is leülnék két évet börtönben, ha tudom, hogy a szabadulásom után többet dolgoznom sem kell annyit „kerestem” addig – jegyezte meg Apostu korrupciós botránya kapcsán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés