Hirdetés

Rendőrség: nem sértett törvényt a Beatrice koncertje

•  Fotó: kmn

Fotó: kmn

Egyetlen törvényt sem sértett a magyarországi Beatrice együttesnek a Kolozsvári Magyar Napok alkalmából a város Fő terén megtartott koncertje – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek szerdán Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Krónika

2016. szeptember 21., 17:542016. szeptember 21., 17:54

2016. szeptember 21., 18:062016. szeptember 21., 18:06

Mint arról beszámoltunk, a rendőrség a sajtóban megjelentek alapján hivatalból indított eljárást amiatt, hogy a Nagy Feró és zenekara által előadott XX. század című dal alatt Hitlert, Lenint, valamint az Iszlám Állam tagjait ábrázoló felvételek voltak láthatóak.

Ennek ellenére a magyarországi rockbanda augusztus 16-i, a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott koncertjéről szóló tendenciózus anyagában a Román Közszolgálati Televízió (TVR) azt próbálta sugallni, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntetné fel Hitlert, Lenint és az Iszlám Állam terrorszervezetet.

Az anyag közzétételekor a TVR-rel külsős szerződéses viszonyban álló Diana Apahidean riporter abból következtetett a magyar kultúrkörben közismert szerzemény „vitatott és revizionista\" voltára, hogy annak lejátszása alatt archív videofelvételeket játszottak be a kivetítőn, amelyen többek között a náci német diktátor és a kommunista forradalmár volt látható, továbbá a migránsokat ábrázoló fotók közben elhangzott az Allah Akbar! (Isten hatalmas) felkiáltás is, ami a TVR újságírója szerint a muzulmán terroristák jelszava.

A Krónika korábban beszámolt arról, hogy az újságírótól a kolozsvári területi stúdió számos – magyar és román – munkatársa belső állásfoglalásban határolódott el a szakmai szabályokra fittyet hányó, tendenciózus anyag miatt. A kollégák felkérték a TVR etikai bizottságát, vizsgálja ki, hogy a nagy port kavart tudósítás megfelel-e a sajtóetikai követelményeknek. Miközben az etikai bizottság várhatóan a jövő héten foglal állást a kérdésben, Diana Apahidean nemrég azt állítota, hogy magyar kollégáinak nyomásgyakorlása és a TVR-nél uralkodó „cenzúra\" miatt felbontották a munkaszerződését. A valóság ezzel szemben az, hogy anyagi nehézségei miatt a köztévé megszüntette valamennyi külsős újságírója munkaviszonyát. Nagy Feró, a Beatrice frontembere lapunknak korábbn azt mondta, bepereli a román közszolgálati televíziót a történtek miatt.

A Mediafax értesülései szerint a rendőrség és az ügyészség is megvizsgálta a koncerten készült felvételeket, lefordították a XX. század című dal szövegét, hogy kontextusában tudják értelmezni a látottakat-hallottakat. Carmen Jucan rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint végül arra a következtetésre jutottak, hogy nem történt bűncselekmény, így a vizsgálatot nem folytatják.

A kiszivárgott információk szerint a döntés meghozatalakor a 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendelet 4. cikkelyét is szem előtt tartották, ami szerint nem jelent bűncselekményt a fasiszta, rasszista, xenofób jelképek használata, amennyiben az a művészet érdekében történik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés