
Több mint kétszázezer lej gyűlt össze a Gyulafehérvári Caritas által meghirdetett gyűjtés során a kárpátaljai magyar közösség megsegítésére, az ukrajnai háború sújtotta rászorulók támogatására közben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is adománygyűjtést hirdetett.
2015. május 21., 19:522015. május 21., 19:52
A Caritas szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint 219 899 lejt adományoztak a hívek a római katolikus templomokban a kárpátaljaiak megsegítésére. Rámutatnak, ez az összeg a főegyházmegyei gyűjtések között kiemelkedő és példás szolidaritásra vall, hisz ennél nagyobb összeget eddig csak a 2010-es haiti földrengés áldozatai számára adományoztak (273 460 lej).
Az összeget a napokban utalják át a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye szeretetszolgálata, a Szent Márton Karitász számára. Ennek vezetője, Fehér Ferenc igazgató elmondta: a segélyezési rendszer kiépítésének utolsó szakaszában vannak, és megközelítőleg egy évig tart a program, amelynek keretében az erdélyi adományt is kiosztják.
Az EMNT csütörtökön nagyváradi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy gyűjtést indít a kárpátaljai rászorulók megsegítésére. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke felvázolta a kárpátaljai gazdasági helyzetet, rámutatva, hogy az ottaniak támogatása nem más, mint a nemzetpolitika gyakorlatba ültetése.
Nagy József Barna partiumi régióelnök emlékeztetett, hogy az EMNT mindig is kiállt a bajba jutott nemzettestvérek mellett. A mostani gyűjtésben a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és annak ifjúsági szervezete, a Minta is részt vesz. Az adományokat a következő számlaszámra várják: bank: OTP Bank, számlatulajdonos: Asociaţia EMNT Egyesület, számlaszám: RO58 OTPV 2000 0034 5078 RO01. A számlára lejben lehet utalni, vagy az OTP bank fiókjaiban készpénzt befizetni. Utaláskor, befizetéskor kérik feltüntetni: Kárpátalja.
A pénzadományokat az EMNT irodáiban kialakított gyűjtőpontokon is várják, illetve Nagyváradon a Szent László Napok (június 25–28.) alatt is gyűjtenek. Az öszszegyűlt összeget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Jótékonysági Alapítványának adják át, amely mindezt a kárpátaljai magyar óvodás és iskolás gyermekek étkeztetésére fordítja.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!