Mintegy két és fél tonna kokaint foglalt le a román ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztálya (DIICOT) Konstanca kikötőjében, egy banánt szállító hajóban.
2016. július 01., 14:442016. július 01., 14:44
2016. július 01., 19:212016. július 01., 19:21
A hatóságok becslése szerint a szállítmány piaci értéke elérheti a 625 millió eurót. „Ez a legnagyobb kábítószerfogás Romániában, Európában pedig az egyik legnagyobb\" – idézte az MTI Daniel Horodniceanut, a vádhatóság főügyészét, aki pénteken számolt be a rekordnak számító fogásról.
A kokaint Dél-Amerikából hozták Romániába, ahonnan Hollandiába kellett volna eljutnia. Az ügyben összesen hat embert vettek őrizetbe, ötöt Romániában, a hatodikat Spanyolországban. A Romániában őrizetbe vettek egyike kolumbiai állampolgár, a másik négy pedig litván. A Romániában elfogott öt elkövetőt már 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután a bukaresti törvényszék jóváhagyta az ügyészség erre vonatkozó kérését.
A román vádhatóság szerint a gyanúsítottak április és június között szállították Romániába a drogot Kolumbiából, amit egy banánszállítmányba rejtettek el. A drogcsempészek a hűtőládák falába rejtették el a kokaint. Ezt követően megpróbálták tovább szállítani, egy raktárt béreltek a kokain újracsomagolására, a hatóságok ekkor vették őrizetbe a gyanúsítottakat.
Romániában legutóbb 2009-ben foglaltak le a hatóságok szintén Konstanca kikötőjében több mint egy tonna kokaint, mostanáig ez számított a legnagyobb kábítószerfogásnak az országban.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!