Bírósági felügyelet alá helyezte Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda múlt szerdán lemondott polgármesterét hétfőn a marosvásárhelyi ítélőtábla, helyt adva az Országos Korrupcióllenes Ügyosztály (DNA) fellebbezésének.
2015. június 23., 14:472015. június 23., 14:47
A tisztségéből felfüggesztett Szőke Domokos alpolgármester bírósági felügyelet elleni fellebbezését ugyanakkor elutasították, így egyelőre nem térhet vissza a polgármesteri hivatalba.
A Hargita megyei törvényszék – mint ismeretes – csütörtökön, az előzetes eljárás során alkalmazott kényszerintézkedések felülvizsgálatát követően Ráduly szabadlábra helyezéséről döntött, a DNA azonban óvást nyújtott be. A polgármestert háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolják.
Az ítélet ismertetőjéből egyébként kiderül, a büntetőjogi perrendtartás 215. cikke 1. és 2. bekezdése értelmében Rádulynak a bírósági felügyelet időtartama alatt idézés esetén meg kell jelennie a törvényszéken vagy az előzetes szakaszban eljáró bíró előtt, jeleznie kell, ha megváltoztatja lakóhelyét, és a felügyeleti program alapján vagy a hatósági idézésre rendszeresen meg kell jelennie a csíkszeredai rendőrségen.
Ugyanakkor nem hagyhatja el az ország területét, és nem találkozhat, illetve nem léphet kapcsolatba sem Szőke Domokossal, sem a tanúkként beidézett személyekkel. A felügyeletről a csíkszeredai rendőrség gondoskodik, a kötelezettségek megszegése esetén a bírósági felügyeletet előzetes letartóztatás váltja fel.
Eugen Constantin Iordăchescu, Ráduly ügyvédje munkatársunknak elmondta: a 60 napos bírósági felügyelet június 18-ától, a megyei törvényszéknek a házi őrizet feloldásáról rendelkező határozata kihirdetésétől kezdődött. „A mi véleményünk változatlanul az, hogy Ráduly Róbert Kálmán nem követte el azokat a cselekedeteket, amelyekkel vádolják, így nem lett volna szükség ilyen előzetes, személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések alkalmazására. De egyelőre a táblabíróság hatásköre erről dönteni” – fogalmazott.
Hargita és Kovászna megye ortodox püspöke, Andrei Făgărăşanul egyébként nem érti, hogy a püspökség miért szerepel sértett félként a csíkszeredai elöljárók büntetőperében. Andrei Făgărăşanul elmondta, nem perelték be a lemondott polgármestert, és átiratot is küldtek a városházához, melyben leszögezték, nem akarnak részt venni a perben. Úgy tudja egyébként, a büntetőeljárás során a püspökség neve hivatalból került bele a dossziéba.
„Mást nem tehetünk, írásban fordulunk a Hargita megyei törvényszékhez, és megkérdezzük, ki találta ki a püspökség érintettségét a perben” – közölte. A püspökség perbeli minősége értesüléseink szerint azzal a vádponttal hozható összefüggésbe, hogy a polgármester a műemlékvédelmi szempontok mellőzésével állított ki építési engedélyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai épületének felújítására. A Sapientia épülete ugyan nem műemlék, de a szomszédságában áll egy 1930-ban épített görög katolikus kis templom, melyet jelenleg az ortodox egyház használ.
Kérdésünkre, hogy a Sapientia felújítása zavarja-e a közelben lévő, az ortodox egyház által használt templomot, Făgărăşanul azt mondta, az építkezés kapcsán nem kérték ki a püspökség véleményét. „Most legyünk realisták: ha mi pert indítunk a polgármester ellen, lebontják azt az épületrészt? Nyilván, hogy nem. Miért nem lehet béke és csend?” – így a püspök.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!