
Fotó: Veres Nándor
Vitaindító munkaanyagnak sem felel meg Csíkszereda városfejlesztési stratégiája, melyet a helyi Planificatio Kft. készített el az önkormányzat megbízásából – jelentette ki Ráduly Róbert, a megyeszékhely polgármestere.
2016. október 18., 14:032016. október 18., 14:03
2016. október 18., 14:182016. október 18., 14:18
A dokumentumot június közepén hozták nyilvánosságra a készítők, lehetővé téve bárki számára, hogy véleményt, javaslatot fogalmazzon meg azzal kapcsolatban. A stratégiát azonban azóta sem fogadta el a csíkszeredai önkormányzat képviselőtestülete, holott májusban még napirendre is került, de akkor elnapolták a döntést. Ezután a dokumentumot közvitára bocsátották és lakossági fórumot is tartottak az akciótervről, de ezután sem történt előrelépés.
Ráduly Róbert polgármester leszögezte: teljesen új dokumentációra lenne szükségük ahhoz, hogy érdemben lehessen beszélgetni a városfejlesztésről. „Először is azt kellene tisztázni, hogy a város gazdasága hol tart, és ezzel az anyag nem foglalkozik” – mutatott rá a polgármester. Elemzőként és közgazdászként kifogásolta továbbá a stratégia módszertanát, és többek között azt is, hogy a város több alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásait – mint például az Iris bútorgyárat, a Waberer’s logisztikai vállalatot vagy a Heineken sörgyárat – nem említik gazdasági húzóerőként a dokumentumban. Nehezményezte azt is, hogy a stratégiában semmi újat, semmi lokálisat nem fogalmaztak bele.
„Ez a stratégia arról szól, hogyan másoljuk le, hogy máshol is vannak biciklik, amelyeket ki lehet bérelni, vagy máshol is vannak start up programok, amelyek működnek. Ehhez nem kell stratégia, ehhez nem kell kifizetni 10 ezer eurós nagyságrendű pénzeket” – mondta az elöljáró. A dokumentációk elkészíttetésére egyébként 25 600 eurót szánt az önkormányzat. Ráduly szerint a stratégiára azért van szükség, hogy jövőképet mutassanak a térségnek. „Olyan jövőképet, amely nem abból indul ki, hogy Csíkszereda a nyugati világ nagyvárosaival kellene versengjen, mert ez több helyen is szerepel ebben az irományban. A dokumentumnak arról kell szólnia, ami Csíkszeredában volt, van és lehet, az önerőre való támaszkodásról” – fogalmazott Ráduly Róbert.
Csák László, a stratégiát készítő Planificatio Kft. vezetője elmondta, a továbbiakban is folytatják az egyeztetést a városházával a témában. „Mi úgy készítettük a stratégiát, hogy nyilvánosságra hoztuk a dokumentumot, és egyeztettünk az érintett intézmények vezetőivel, a civil szervezetekkel és a vállalkozókkal. Ezeknek az eredményeit beépítettük a stratégiába. Jelenleg nem az én kezemben van a történet” – jegyezte meg Csák László.
Mint mondta, a dolgukat jelentősen megnegezíti, hogy az előző önkormányzati képviselőtestülettel már egyeztettek a kérdésben, a helyhatósági választások után azonban „új szempontok jelentek meg”, melyekről jelenleg egyeztetnek. „Valószínű, hogy az egyeztetéseket követően más jellegű, más hangulatú, más célrendszerű dokumentumról fogunk beszélni, de mi erre is nyitottak vagyunk a szakmai szempontok keretein belül” – mondta. Ráduly kijelentésére, miszerint teljesen új dokumentumra lenne szükség, Csák László azt mondta, szakmailag ez a megoldás nem lenne indokolt.
Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere a téma kapcsán elmondta, folytatni fogják az egyeztetéseket a városfejlesztési stratégiáról. A dokumentum tartalmával kapcsolatban több intézményvezetőnek, önkormányzati képviselőnek voltak észrevételei, amelyeket összesítettek és átadták a megbízott cégnek. Leszögezte, míg a helyi tanács nem fogadja el a dokumentumot, a kivitelező által benyújtott számlát sem tudják kifizetni.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!