„Bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (Miatyánk)
A római katolikus tanítás szerint a gyónás az üdvösséghez szükséges hét szentség egyike, szorosan kötődik a bűn felismeréséhez, az Istentől való bocsánatkéréshez, a megváltáshoz. Vagyis a bűnbocsánat arra szolgál, hogy az ember kapcsolata ismét helyreálljon Istennel, ebben a megbékélésben pedig Krisztus apostolai, a püspökök és papok „közvetítenek”. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök nem minden esetben a krisztusi kiengesztelődés szolgálatától vezérelve gondolkodik. „Nagy szükség van Erdélyben az összefogásra. Most, hogy csak másfél millióan vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne tartsunk össze. Aki széthúz, akkora bűnt követ el, hogy ha eljönne hozzám gyónni, nem oldoznám fel” – jelentette ki az egyházfő a hétvégén, miután Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével és Markó Bélával felavatta a Bunyitay-könyvtárat. Nem téveszthetjük szem elől, hogy Tempfli József éppen akkor fejtette ki kortesbeszédnek is beillő fejtegetését, amikor az RMDSZ elnöke – ismét sikertelennek bizonyult – tárgyalást folytatott Tőkés László református püspökkel az európai parlamenti választások alkalmával állítandó közös jelöltlistáról. (Talán mondanunk sem kell, hogy a katolikus püspök állásfoglalása egyértelmű politikai üzenete okán az RMDSZ tájékoztató körlevelében is helyet kapott.) Ha nyíltan kiáll az RMDSZ mellett – amit különben gyakran megtesz –, Tempfli atya senkiben sem kelt megrökönyödést. Ám a szövetség politikai ellenfeleinek bűnösként történő beállítása, a politikai pluralizmus szükségességének megkérdőjelezése méltán tölti el aggodalommal a keresztény választópolgárt. Isten szolgája nem mondhat olyat, hogy bizonyos bűnök esetében nem szolgáltat feloldozást, hiszen az egyház az eltévelyedettek iránti irgalom szellemében a legszörnyűbb bűnöket is feloldozza, ha bűnbánatot tapasztal.
Nem tudni, milyen alapon sorolta Tempfli atya a „széthúzást”, a politikai másként gondolkodást az ún. püspököknek fönntartott esetek közé. Arról nem beszélve, hogy a nagy tudású egyházfőhöz méltatlan, kirekesztő álláspont alapján a „politikai tévelygők” akkor is kárhozatra vannak ítélve, ha idővel esetleg belátják tévedésüket. Mint ahogy tette azt például Ali Agca, a II. János Pál elleni merénylet elkövetője – elnyerve a néhai pápa bocsánatát.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.
Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.
Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.