
Fotó: Fried Noémi Lujza/maszol.ro
Péntek délután avatják fel Szacsvay Imre civil összefogással, több mint 2100 személy hozzájárulásával felújított nagyváradi szobrát.
2016. március 10., 19:542016. március 10., 19:54
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete által kezdeményezett restaurálás kapcsán Szabó Ödön ügyvezető elnök emlékeztette lapunkat, hogy a munkálatokat a tervezettnél később, csak tavaly nyáron tudták elkezdeni, mert vállalásával ellentétben az önkormányzat nem gondoskodott az engedélyeztetésről.
„Ha rájuk vártunk volna, nem tartanánk sehol. Végül mi oldottuk meg, de sokkal erőltetettebb tempóban kellett dolgoznunk, hogy időben meglegyen” – mutatott rá a politikus.
Elmondta, azt szerették volna ugyanis, hogy az 1848–49-es szabadságharc kiemelkedő alakjának szobra már új pompában ragyogjon a nemzeti ünnepen.
Az egykori országgyűlési képviselő Margó Ede megformázta alakját 1907. március 15-én emelték, ám 1937-ben lebontották, és csak öt évvel később, a bécsi döntést követően állították vissza eredeti helyére, a Sebes-Körös partján található Ezredévi emléktérre (Piaţa Libertăţii) – ahol a helyi magyar közösség hagyományosan a március 15-ei megemlékezéseket tartja.
A megkopott, talapzatában repedezett emlékmű felújításának ötletét már 2014-ben bejelentette a megyei RMDSZ, de a kivitelezéshez szükséges összeg a munka elkezdésekor még nem volt teljes.
„Közel 80 ezer lejbe került, de összegyűlt és kifizettük. Azonban további támogatásra lesz még szükség, mert szeretnénk a szobor környezetét is rendbetenni, ahogy a parkban lévő Lorántffy Zsuzsanna-szobor körül történt” – magyarázta Szabó. Tájékoztatása szerint az eredeti terveknek megfelelően a budapesti Országház épületénél is használt süttői mészkővel dolgoztak azok a kőrestaurátorok, akik korábban az aradi Szabadság-szobor és a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálását is végezték. „Most már teljes a szobor, ugyanis volt egy letört rész, amit korabeli képek alapján állítottunk helyre” – tette hozzá az RMDSZ-es képviselő.
A szoboravatást különben részben azért tartják meg már március 15-e előtt, mert szerették volna különválasztani a két eseményt, másfelől pedig pénteken a magyar köztársasági elnöki hivatal is képviselteti magát az eseményen. A 17.30-as kezdéssel meghirdetett ünnepségen Áder János államelnök köszöntőjét is felolvassák, de egyházi méltóságok és önkormányzati elöljárók üzenete is szerepel a másfél órásra tervezett programban. Az eseményt 19 órától a székesfehérvári Kákics zenekar kivetítéssel egybekötött, honvéd- és katonadalokból összeállított ünnepi műsora zárja az Ady Endre Gimnázium dísztermében.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!