„Ez magyarán azt jelenti, hogyaz eredményt sem lehet egy referendum, hanem csupán egyszéles körű konzultáció eredményekéntbemutatni. Ezt elmondtuk az SZNT vezetőinek is, amikor avéleményünkre voltak kíváncsiak” –nyilatkozta tegnap Haller, aki leszögezte, hogy a mozgóurnáknakcsak akkor van keresnivalójuk egy valódi referendumon,ha azt valaki indokolt esetben igényli. A liga elnöke,Smaranda Enache hozzátette, hogy az urnával házalókakaratukon kívül is befolyásolják azautonómia jogosságáról kérdezettszemélyeket. Enache viszont elismerte, hogy politikai nyomáskövetkeztében az SZNT-nek nem volt más választása,ami megfogalmazása szerint így is egy teljesendemokratikus kezdeményezésnek tekinthető. „Nem tudokegyetérteni azokkal a politikusokkal, akik mindenáronmeg akarták akadályozni a szabályos népszavazásmegszervezését. Ugyanúgy elítélemazokat is, akik azzal etetik a népet, hogy az EurópaiUnió keretében az autonómiatörekvésektárgytalanná válnak. Azok is hamis képetfestenek, akik azt próbálják sulykolni a térséglakóiba, hogy Hargita és Kovászna megyegazdaságilag elmaradott régiót alkot, teháta központilag visszaosztott pénzalapok nélkülképtelenek lennének fenntartani önmagukat” –mondta Smaranda Enache. A liga elnöke példakéntDél-Tirol függetlenítési folyamatátemlítette, melyre a közös Európábankerült sor. A többségében németeklakta terület az autonómia kiharcolása utánOlaszország egyik legszegényebb régiójábólvirágzó térséggé vált.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.
Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.
Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.