
Fotó: PATA-CLUJ
Többtucatnyi család költözhet szociális otthonba a pataréti nyomortelepről, ugyanakkor mintegy hetven személy talált munkát civil támogatásból, a Kolozsvár perifériáján élők felzárkóztatása céljából lebonyolított projekt révén.
2017. május 02., 00:052017. május 02., 00:05
Harmincöt pataréti roma család költözhet szociális otthonba Kolozsváron, valamint a környező településeken, Szászfenesen, Apahidán és Kisbácsban a Norvég Alap támogatásával. Coraian Zoltán Csaba, a Kolozsvári Metropoliszövezet Közösségfejlesztő Egyesülete igazgatója pénteken a kincses város polgármesteri hivatalában tartott sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy ez a legfontosabb eredménye a pataréti roma közösség felzárkóztatását célzó, 2014 októberében kezdődött, és most lezárult Pata–Cluj elnevezésű programnak.
Coraian hangsúlyozta: bár egyelőre a pataréti szeméttelep közelében élő családoknak csak 10 százalékát tudták elköltöztetni a nyomornegyedből, ez mégis lényeges előrelépés a közösség szegregációjának teljes felszámolása szempontjából.
Az óriási árak miatt Kolozsváron csak 12 ingatlant vásároltak, Apahidán további 12, Szászfenesen 9, Kisbácsban pedig három lakást adnak ki a hátrányos helyzetű családoknak, akiknek szimbolikus, havi 100 lejes bért kell fizetniük. Coraian Zoltán Csaba hangsúlyozta: nemcsak az fontos előrelépés, hogy 35 családon tudtak segíteni, legalább ugyanennyire lényeges, hogy ennek köszönhetően érezhetően megváltozott a pataréti roma közösség magatartása.
Eleinte gyanakodva fogadták a projekt lebonyolítóit, elmondásuk szerint ugyanis már sokan ígérgettek nekik mindenfélét, de a gyakorlatban nem történt változás. Amikor azonban megbizonyosodtak, hogy a költözést kérelmező 41 családból 35 valóban kiutat nyer a szeméttelepről, a gyermekek iskolába járhatnak, több százan pedig személyazonossági igazolványhoz jutottak,
Az egyik kedvezményezett, Zsiga Linda elmondta: korábban egy 16 négyzetméteres lakásban zsúfolódott össze a családja, most pedig egy 36 négyzetméteres otthonban élhetnek. Rámutatott: sokan áram és fürdőszoba nélküli improvizált fabódékban kénytelenek élni.
Tonk Gabriella projektvezető úgy értékelt: csak akkor lesz elégedett, amikor teljesen sikerül felszámolni a pataréti nyomortelepet. Úgy véli: ezt legkésőbb 2022-ig meg kell valósítani, hiszen a helyzet egyre súlyosbodik. A Pataréten élők száma exponenciálisan növekszik, Tonk Gabriella szerint így ha a polgármesteri hivatalnak nincs komoly stratégiája a szegregáció felszámolására, a telep rövid időn belül jóval nagyobb, a körülmények pedig sokkal rosszabbak lesznek. Leszögezte: csak a Norvég Alap támogatása nem elég a probléma megoldására, emellett szükség van az EU strukturális alapjaiból finanszírozott pályázatokra és a polgármesteri hivatal saját forrásaira.
A Krónika kérdésére Tonk Gabriella azt is elmondta: nagyon nehéz megítélni, hogy mekkora költségvetésre lenne szükség ahhoz, hogy teljesen felszámolják a pataréti nyomornegyedet, ez ugyanis az ingatlanpiaci mozgásoktól is függ. Kifejtette: amikor 2004-ben előkészítették a projekt lakhatással foglalkozó részének költségvetését, körülbelül 50 százalékkal kisebb kiadással számoltak, mint amennyibe végül a beruházás került.
Azzal számoltak ugyanis, hogy új lakásokat építenek, amelyekhez a telket a városháza biztosítja, erre azonban nem került sor, a polgármesteri hivatal által felajánlott területek ugyanis végül különböző okokból nem bizonyultak megfelelőnek. Ennek nyomán Kolozsváron kívül kellett saját forrásból telket vásárolniuk, mivel a kincses városban nagyon megugrottak az árak – tulajdonképpen versenyt futottak az ingatlanpiaccal.
„Ezért is lenne nehéz előrejelezni, hogy 2022-ig mennyibe kerülne a telep végleges felszámolása. Mintegy 300 lakás árával kell számolni, ez nem akkora összeg, amit Kolozsvár nem engedhet meg magának, nyilván valamennyi pályázati forrást is beleszámítva” – magyarázta a szakember. Hozzátette: a Pataréten élők közül sokaknak megfelelnek a környékbeli települések, sőt egyesek kifejezetten falura költöznének, hiszen korábban ott éltek, csak a hulladékgyűjtés miatt költöztek a városba.
A most lezárult projekt során nemcsak az elköltöző 35 családnak segítettek, ugyanis összesen 70 személynek sikerült munkát találnia, számos gyermeket pedig abban támogattak, hogy iskolába tudjon járni.
ugyanis a pataréti romák közül sokaknak nincs állandó bejelentett lakhelye, ezért csak egy évre kapnak ideiglenes személyit, amelyet évente meg kell újítani. Ezenkívül jogi és egészségügyi segítséget is biztosítottak a rászorultaknak.
A Kolozsvári Metropoliszövezet Közösségfejlesztő Egyesület két és fél éves projektjének partnere volt az Alt Art Egyesület, a Habitat for Humanity Egyesület, valamint a Coastei utcai Romák Egyesülete. A projekt lebonyolítói egyhangúlag úgy nyilatkoztak, folytatni kívánják a munkát, ezért további pályázatokat nyújtanak be.
Fotó: facebook/Made In Pata-Rat
Nem ez az egyetlen projekt, amely a pataréti közösség felzárkóztatását célozza: 2015 októberében indult a Made in Patarét elnevezésű műhely, amelynek keretében civilek – Karen Joy és Visky Zsolt – kamaszkorú fiatalokkal dolgoznak együtt, varrni, illetve barkácsolni, asztaloskodni tanítják őket. A projekt Facebook-oldalán azt írják: olyan dolgokat terveznek és készítenek – lehetőség szerint újrahasznosított anyagokból –, amiken öröm együtt dolgozni, ugyanakkor elég egyediek és minőségiek ahhoz, hogy idővel eladhatóak legyenek.
A műhely a Pataréten már évek óta jelen lévő Zody elnevezésű holland missziós szervezettel együttműködésben jött létre, Karen Joy és Visky Zsolt pedig a philadelphiai székhelyű Serge non-profit missziós szervezet tagjaiként végzik a munkát.
A roma családokat még 2010 decemberében költöztette a kolozsvári önkormányzat a Coastei utcából a Patarétre, az érintett mintegy háromszáz személynek mindössze negyven konténerlakást biztosítottak. A kilakoltatásra azt követően került sor, hogy a Coastei utcában lakó 18 roma család hivatalos bérleti szerződése lejárt, a négy ingatlan pedig nagyon leromlott állapotba került. Ezek köré ugyanakkor újabb roma családok költöztek, így az ottani közösség több száz főre duzzadt. A Coastei utcai területet utólag az önkormányzat az erdélyi ortodox érsekségnek adta haszonbérbe, ahol a teológia számára építettek bentlakást.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!