Hirdetés

Öt adományzászló a kitiltott egy helyett

Ezúttal öt zászlót adományozott a Kovászna megyei önkormányzatnak Kulcsár Terza József. A Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke, megyei tanácsos a szerdai soros tanácsülés előtti felszólalásában emlékeztetett, hogy a bíróság alapfokon a prefektusnak adott igazat, és törvénytelennek minősítette az általa adományozott székely zászlót, elrendelve annak díszteremből való eltávolítását.

Bíró Blanka

2016. november 23., 19:462016. november 23., 19:46

A politikus tájékoztatta a testületet, hogy megfellebbezte a döntést, majd válaszként öt zászlóval vonult be, és a már előkészített tartókba tűzte az amerikai, német, izraeli, magyar és székely zászlót. Elmondta, illetve adománylevelében is megfogalmazta, hogy az etnikai sokszínűség olyan érték, amit óvni és tisztelni kell. Emlékeztetett, hogy 1918-ban mintegy 800 ezer fős német közösség élt Romániában, míg napjainkban kevesebb mint 30 ezren vannak. Hasonlóképpen a kommunista hatóságok közel 150 ezer zsidót távolítottak el az országból. A német és zsidó közösségek sorsának alakulása bizonyítja, hogy mégsem annyira „modellértékű” a romániai kisebbségpolitika, mondta Kulcsár Terza. Hozzátette, bízik benne, hogy a romániai magyarság és székelység nem jut erre a sorsra.

Tamás Sándor, a közgyűlés elnöke felkérte az önkormányzat jogászát, hogy a következű ülésre fogalmazza meg az adományt elfogadó határozattervezetet, és megígérte, leltárba veszik a zászlókat. A nemzeti liberális párti (PNL) Ion Deaconu tanácsos felvetette, törvényesnek minősül-e a zászlók kitűzése. Tamás Sándor válaszában a kettős mércéről beszélt, rámutatva: más tájegységek nevét, zászlaját lehet használni, ezt csak a két székely megyében tiltják. Végül megegyeztek, hogy párbeszédre, kölcsönös tiszteletre van szükség a témában.

Kulcsár Terza József gyásznapot tart december 1-jén

A Magyar Polgári Párt (MPP) frakciójának tartózkodásával szavazta meg a Kovászna megyei önkormányzat, hogy 25 ezer lejjel támogatja a december elsejei rendezvényeket. Kulcsár Terza József MPP-s tanácsos felvetette, a román nemzeti ünnep hivatalos rendezvényein évek óta megjelennek más megyéből érkezett fiatalok, akik sértegetik a helybéli magyarságot. „Nem tudjuk, lesz-e újból ilyen felvonulás. Nem tudjuk, mi a célja a rendezvénynek” – fogalmazta meg fenntartásait a polgári párti politikus. Hozzátette, a nemzeti ünnepre a központi költségvetésből is kaphatnak támogatást a szervezők, és felvetette, hogy ezzel ellentétben a március 15-ei ünnepségeket nem finanszírozza a közgyűlés.

Tamás Sándor tanácselnök válaszában elismerte, hogy a prefektúra évről évre több pénzt kér a rendezvényre, de felhívta a figyelmet, hogy az ország nemzeti ünnepét támogatni kell. Florentina Teacă szociáldemokrata tanácsos meghívta a tanácselnököt a rendezvényre. „Évek óta mondom, csak akkor megyek el, ha fel is szólalhatok. És csupán a kisebbségeknek tett 1918-as ígéretekre tudok emlékeztetni, és a jelenlegi követeléseinket tudom megfogalmazni” – mondta Tamás Sándor. Az egyik helyi román napilap által kezdeményezett Hívd meg egy magyar barátodat a nemzeti ünnepre felhívásra utalva Ion Deaconu meghívta Kulcsár Terza Józsefet az ünnepségre, aki azt mondta, bármikor szívesen találkozik tanácsostársával, de számára december 1-je gyásznap.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés