
Fotó: Kiss Gábor
Ősztől támogathatóvá válnak az egyházi rendszerben működő lelkészképzők – jelentették ki az RMDSZ honatyái, miután megjelent a Hivatalos Közlönyben az oktatási törvény ez irányú módosítása.
2017. július 26., 17:412017. július 26., 17:41
2017. július 26., 18:132017. július 26., 18:13
Érvénybe lépett az egyházi rendszerben szerveződött lelkészképzők állami támogatása, miután megjelent a Hivatalos Közlönyben az oktatási törvény ez irányú, az RMDSZ által kezdeményezett módosítása. Szabó Ödön képviselő szerdán kifejtette: a szövetség olvasatában ez azt jelenti, hogy az érintett intézmények már a következő tanévtől, azaz október elsejétől jogosultak a finanszírozásra.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, az oktatási szakbizottság alelnöke emlékeztetett: a szövetség a történelmi magyar egyházak képviselőivel közösen az elmúlt évben dolgozta ki javaslatát, amelyet a parlamenti procedúrák miatt idén újból iktatnia kellett.
– idézte a szövetség hírlevele Szabó Ödönt. A Bihar megyei politikus rámutatott, a következőkben az oktatási tárcának miniszteri rendelettel el kell különítenie a pénzkeretet az érintett intézmények finanszírozására.
„Kezdeményezésünk, amely kedden jelent meg a Hivatalos Közlönyben, azért jelent nagy előrelépést, mert kifejezetten a kisebbségi egyházak lelkészképzésének állami támogatását oldja meg. A többségi egyház esetében a papképzés az állami oktatási rendszerben zajlik, így eddig is részesült fejkvóta alapú állami támogatásban” – mutatott rá Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője is. Ő is úgy vélte, ezáltal
Szabó Ödön korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, a jogszabály gyakorlatba ültetése azon múlik, hogy az államelnök kihirdeti-e a nyári költségvetés-kiegészítésig, illetve az oktatási tárca megteszi-e a szükséges lépéseket ez ügyben. Magyar részről a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet részesülhet a támogatásban. Kállay Dezső, a felsőoktatási intézmény rektora lapunknak elmondta, örülnek a támogatásnak, ugyanis a református, unitárius és evangélikus egyház eddig önerőből, részarányosan tartotta fenn a nagy múltú intézményt.
Megjelent a Hivatalos Közlönyben az RMDSZ-nek azon, az oktatási törvényt módosító javaslata, mely előírja, hogy amennyiben egy településen nincs elfogadott iskolahálózat, az oktatási minisztérium rendelettel előírhatja azt – jelentette be Szabó Ödön. „Azért volt fontos bevinni egy ilyen jellegű módosítást a tanügyi törvénybe, mert sok esetben, mint például Marosvásárhelyen, rosszindulatból vagy gondatlanságból nem hagyták jóvá az iskolahálózatot” – mutatott rá a képviselő. Úgy vélte, az RMDSZ kezdeményezése révén a jövőben elkerülhetők lesznek a hasonló helyzetek.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!