Hirdetés

Őrizetben a marosvásárhelyi revolverújságíró

Zsarolás gyanújával őrizetbe vette hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi kirendeltsége Julien Tănase újságírót, aki visszaesőnek számít a feltételezett bűncselekmény elkövetésében.

Krónika

2016. április 12., 14:112016. április 12., 14:11

2016. április 13., 14:282016. április 13., 14:28

Az ügyészség keddi közleménye szerint a pályafutása során rengeteg sajtóterméknél (lapoknál, tévécsatornáknál) megfordult 45 éves újságíró felajánlotta egy Maros megyei község polgármesterjelöltjének – a későbbi feljelentőnek –, hogy 3500 euró fejében hozzásegíti a választás megnyeréséhez.

Tănase egy marosludasi étteremben március végén folytatott beszélgetés során elmondta a politikusnak, hogy szolgáltatásai igénybe vételével gond nélkül elnyeri az elöljárói széket, mivel az általa képviselt kiadványon keresztül be fogja feketíteni az ellenjelöltjét. A hírlapíró bevallotta azt is, hogy a négy évvel ezelőtti helyhatósági megmérettetés idején további három polgármesterjelölttől is pénzt kapott a sajtókampányért, többek között a most megkörnyékezett politikus akkori ellenfelétől.

A DNA szerint április elején Tănase közölte a feljelentővel, hogy ha nem fizeti ki az időközben 2500 euróra csökkentett „védelmi pénzt\", akkor az ellenjelöltjét veszi pártfogásába, őt pedig igaztalan vádak és kompromittáló adatok közzétételével befeketíti. Az április 11-i találkozón az ügyészek tetten érték az újságírót, amint átvette az összeget, kedden pedig kezdeményezték harminc napos előzetes letartóztatását.

Az elmúlt években többnyire bulvárlapoknál tevékenykedő Julien Tănasét (ő alapította 2002-ben Maroshévízen a Vocea Hargitei című, később megszűnt lapot) egyébként 2013-ban jogerősen három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a marosvásárhelyi táblabíróság egy rendőr megzsarolásáért. Az akkori bűnvádi eljárás során másfél hónapot töltött vizsgálati fogságban. Az újságíró azzal fenyegette meg a vásárhelyi rendőrfelügyelőt, hogy kompromittáló felvételt tesz közzé róla, ha nem fizet neki kétezer eurót. Ha a mostani zsarolási ügyben is vétkesnek találja a bíróság, akkor minden bizonnyal letöltendő szabadságvesztésre ítélik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés