Hirdetés

Óriási bírságot kaptak az Uber-sofőrök Kolozsváron

Fel kellett függesztenie szolgáltatásait Kolozsváron az Ubernek, miután négy sofőrjére engedély nélküli taxizás miatt horribilis összegű bírságot róttak ki. 

Balogh Levente

2016. augusztus 08., 16:182016. augusztus 08., 16:18

Felfüggesztette hétfőn hajnalban Kolozsvárott szolgáltatását az Uber, miután a cég sofőrjei konfliktusba kerültek a helyi taxisokkal, négy sofőrjükre pedig óriási bírságot rótt ki a rendőrség tiltott bérfuvarozás miatt.

A Clujust.ro portál szerint a problémák azzal kezdődtek, hogy a magát utazásmegosztásként meghatározó, de az utasokat valójában szabott tarifák alapján szállító Uber, amely a vasárnap zárult Untold fesztiválra időzítette kolozsvári indulását, nem talált elég helyi partnert, így Bukarestből, illetve más városokból toborzott több mint száz sofőrt. Ők aztán helyismeret hiányában a digitális térképekre voltak kénytelenek hagyatkozni.

A konfliktus akkor robbant ki, amikor az Uber egyik sofőrje szóváltásba keveredett egy taxissal, aki értesítette társait, ők pedig autóikkal körbezárták az Uber képviselőjét. Ő ekkor értesítette a rendőrséget, hogy feljelentést tegyen, ám a taxisok ellentámadásba lendültek: egyszerű utasként Uber-autókat rendeltek, majd a 6. számú rendőrőrsre vitették magukat, ahol feljelentést tettek az Uber-sofőrök ellen tiltott személyszállítás miatt. Az Uber sofőrjei először azzal próbálták kivágni magukat, hogy csak a barátaikat szállították, majd – annak ellenére, hogy éjjel egy óra volt – felhívtak egy bukaresti ügyvédet, és közölték, hogy nincs több mondanivalójuk.

A rendőrség ezt követően a taxizásra vonatkozó 2003/38-as törvény alapján fejenként 25 ezer lejes bírságot rótt ki négy bukaresti Uber-sofőrre, és az autók forgalmi engedélyét is bevonták hat hónapra. Ennek nyomán az Uber hajnali két órakor felfüggesztette szolgáltatását Kolozsváron.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy engedély nélküli taxis személyszállításért négy személyre bírságot róttak ki, mint ahogy azt is, hogy az autók rendszámát leszerelték. A járművek a rendőrőrs udvarán maradtak.

Ioan Pugna, a kolozsvári taxisok szakszervezetének alelnöke szerint az Uber egyértelműen törvényt sért, hiszen a 2003-as törvényt kiegészítő 2015/129-es jogszabály értelmében taxis engedély nélkül tilos a taxi jellegű személyszállítás. „Ők azt mondják, utazásmegosztással foglalkoznak. Mi azonban nem osztoztunk senkivel az autón. Ugyanúgy adtuk le a rendelést, mintha taxis diszpécserszolgálaton keresztül tettük volna, és megérkezett az autó\" – fogalmazott Pugna.

Mint arról beszámoltunk, Bukarest után Kolozsvár a második romániai város, ahol az Uber megjelent szolgáltatásaival. Az Uber alapvetően egy mobil applikáció, ezen keresztül lehet gépkocsit rendelni. Bukarestben 2015 februárja óta vannak jelen három szolgáltatásukkal, az UberX-szel, az UberSELECT-tel és az Uber Child Seattel. Az alapszolgáltatás ára 1,65 lej kilométerenként, magasabb a helyi taxis társaságok által gyakorolt díjaknál, ám sajtóhírek szerint májusban már több mint 40 ezer felhasználója volt.

Az utasnak a mobiltelefonos alkalmazás letöltésekor meg kell adnia bankkártyaszámát, fizetéskor pedig a rendszer levonja a fuvardíjat a kliens számlájáról. Az Egyesült Államokban 2009-ben alapított céget világszerte bírálják az adófizetés megkerülése és engedély nélküli bérfuvarozás miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
Hirdetés