
Lapunk értesülései szerint csütörtökön látogat Szatmárnémetibe Orbán Viktor miniszterelnök, hogy támogatásáról biztosítsa a romániai parlamenti választások kampányfinisében az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös jelöltlistáját.
2016. december 06., 15:042016. december 06., 15:04
2016. december 06., 15:202016. december 06., 15:20
Úgy tudjuk, hogy néhány órás magánlátogatása során a kormányfő megbeszélést folytat többek között Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármesterrel és Pataki Csabával, a Szatmár Megyei Tanács elnökével.
A Fidesz elnöki tisztségét is betöltő miniszterelnök partiumi látogatása már Kelemen Hunor november 22-ei budapesti megbeszélései során körvonalazódott. Akkor a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) múlt heti ülésének előkészítése jegyében tárgyalt egymással Orbán Viktor kormányfő az RMDSZ elnökével az Országházban. Az akkori megbeszélésnek a romániai parlamenti választások is aktualitást adtak, ennek kapcsán a tárgyaló felek elégedetten állapították meg, hogy a jelöltállítás és a választási felkészülés terén megvalósult a magyar összefogás.
„Orbán Viktor és Kelemen Hunor fontosnak nevezte, hogy a román törvényhozásban erős magyar képviselet legyen\" – közölte a találkozót követően Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel. A budapesti tárgyaláson Kelemen Hunor szatmárnémeti látogatásra hívta meg a magyar kormányfőt; Havasi már akkor előrebocsátotta, hogy erre a programra várhatóan még ebben az évben sor kerül.
Orbán Viktor egyébként a 2014. május 25-én rendezett európai parlamenti választás előtt is felkereste Szatmárnémetit, és a megmérettetésen való részvételre buzdította a magyarokat. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel a római katolikus püspökségen folytatott zártkörű megbeszélést követően a miniszterelnök elmondta, a Fidesz–KDNP és az RMDSZ kölcsönösen támogatják egymást, hiszen egyaránt abban érdekeltek, hogy Európa jövőjét az európai néppárti politika határozhassa meg a következő öt évben.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
szóljon hozzá!