Hirdetés

Oktatott intolerancia

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Megdöbbentő eredményeket hozott a Pro Europa Liga vallási felmérése. Számos, vallási intoleranciára valló meglepetést tartogat az a felmérés, amelyet a marosvásárhelyi Pro Europa Liga (PEL) végzett az elmúlt év utolsó harmadában. A szervezet munkatársai az ország kilenc régiójában – köztük egy-egy nagyvárosban és egy-egy faluban – több mint háromezer, többnyire kiskorú alany között osztották ki a kérdőíveket.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. március 07., 00:002007. március 07., 00:00

A PEL arra volt kíváncsi,miként zajlik az iskolai vallásoktatás, milyenmódszerrel, illetve milyen tankönyvekből tanítanak,melyek az előnyt élvező felekezetek, illetve melyeket zárnakki, ítélnek meg negatív módon.
Az eredmény döbbenetes: amegkérdezettek többsége az ortodox vallásturalkodó vallásként azonosította. Aszervezők szinte valamennyi helyszínen kereszttel, ikonokkal,de akár kisebb kápolnákkal is találkoztak,amelyek kizárólag az ortodoxiát szolgálják.Ezekben az intézményekben utalás sem történikegyéb felekezetekre, például a görögkatolikus, esetleg a római katolikus vagy a protestánsegyházakra. A válaszok feldolgozása soránvégzett szúrópróbák egyértelműenarra utalnak, hogy a megkérdezett 7–12. osztályosdiákok és tanáraik jelentős részemegveti a Romániában élő, más vallásifelekezethez tartozókat.
A diákoknak – önkéntesalapon – 18 kérdéses kérdőívet kellettkitölteniük. Az olyan rutinkérdések mellett,mint például az „Imádkozol vallásórán?”vagy „Van tankönyved vallástanból?” a felmérésalanyainak olyan kérdésekre is választ kellettadniuk, mint a „Véleményed szerint, mely vallásokrosszak, és miért?”, illetve „Ha betilthatnálRomániában egy vallásfelekezetet, melyik volnaaz?”

Szentképekkel vagy azok nélkül

A holland támogatássalkészült felmérést Erdélyben Kolozs,Hargita és Szatmár, a Bánságban Temes, azÓkirályságban pedig Iaºi, Tulcea, Olt ésBuzãu megyében végezték. Az utóbbieredményeit külön fejezetben taglalják, mivela Buzãu megyei tanfelügyelőség eleve kétségbevonta Emil Moise kérdezőbiztos tevékenységénekkorrektségét. A megyei hatóságok előbbbe akarták tiltani az oktatási tárca általengedélyezett kérdőívek szétosztását,majd kifogást emeltek Moise személye ellen. Agörögkeleti vallású pedagógus azzalvált hírhedté kollégái ésfelettesei szemében, hogy az elmúlt év végénaz ortodox ikonok eltüntetését javasolta az államiiskolákból. „A Pro Europa Ligának nem állszándékában sem a vallási oktatást,sem az ikonokat kiűzni az iskolákból. Azzal sem értazonban egyet, hogy az iskolákat valóságosortodox kápolnákká vagy kisebb templomokkáalakítsák, ahol vallásoktatás helyetthittanórákat tartsanak, és a gyerekeketimádkoztassák, esetenként gyóntassák”– fejtette ki lapunknak Smaranda Enache, a szervezet társelnöke.
„A hittérítőmegnyilvánulásoknak nincs helyük az iskolákban”– jelentette ki az Idei în dialog című folyóiratáltal szervezett kerekasztal-beszélgetésenMihail Hãrdãu. Az oktatási miniszter azonban hangsúlyozta,hogy a tárca nem kíván beleszólni ahónapok óta zajló „ikonvitába”. Ahogya vallásos képek ellen ma hadakozó Emil Moisebuzãui tanárból hatvan esztendő múlva jószerzetes lesz, úgy az ikonok kérdését ismegoldja az idő. Az állam semlegességétszorgalmazta Horia Roman Patapievici is. Az ismert politológusszerint a szentképek kérdését atársadalomnak, és semmiképpen sem az oktatásitárcának kell megoldania.

Temesvár az intolerancia városa?

„Rendkívül meglepődtünkmind a gyermekek, mind a tanárok véleményén,nyelvi agresszivitásukon és a tolerancia hiányán.Hihetetlenül sokan nyilatkoztak lesújtóan azországban élő más nemzetiségűekről ésfelekezetűekről. A részeredmények annálaggasztóbbak, mivel a tolerancia fellegvárakéntismert Temesvárra éppúgy jellemzőek, mint azország más régióira” – kommentáltaa felmérések szúrópróbáitSmaranda Enache. A PEL vezetője szerint sajnos le kell számolniazzal a mítosszal, ami a sokszínű Bánságtoleranciájáról kialakult.

Az oktatási minisztérium tankönyve a hangadó

Az emberjogi szervezet azt isdöbbenettel tapasztalta, hogy az ortodox vallásútankönyv kizárólag az ortodoxiárólbeszél mint történelmi egyházról, agörög katolikus egyházat pedig a nemzetellenségeként, széthúzó, bomlasztóerőként tünteti fel. Smaranda Enache szerint a magasfokú vallási intolerancia egyik magyarázataéppen a tankönyvet szerkesztő bizottságösszetételében keresendő. A Művelődésiés Vallásügyi Minisztérium egyikállamtitkára, Adrian Lemeni egy olyan kilencedikosztályos vallástankönyv társszerzője ésszerkesztője, amelyben a ferdítések már-máruszító jelleget öltenek – állítjáka közvélemény-kutatás szervezői. A Religie– Cultul ortodox (Hit – Az ortodox vallás) címűmunkájában Lemeni és három társa,Jean Nedelea, Georgian Pãunoiu és Silviu Tudose nemcsak avallási szektákat, hanem a görög katolikusegyházat is prozelitizmussal – erőszakos hittérítéssel– vádolja.
A bukaresti Corint könyvkiadóáltal 2006-ban kiadott tankönyv, Vallásszabadságés prozeletizmus című fejezetében a szerzők azerdélyi, 18. század eleji prozelitizmusmegtestesítőiként mutatják be a görögkatolikus egyházat. A könyv szerzői – mindannyian abukaresti Patriarhul Justinian Ortodox Teológiai Főiskolatanárai – azzal vádolják a görögkatolikusokat, hogy új tagok toborzásáratársadalomellenes és erkölcstelen eszközöketvetettek be, olykor még a kényszerítéstőlsem riadva vissza. „Nem az iskolák falait díszítőikonokkal van gond, hanem az effajta tankönyvekkel. Hatvanéveskisemmizés után a görög katolikus egyházmég vissza sem kapta a javait, máris ilyen súlyostámadásoknak van kitéve” – vonta le akövetkeztetést Smaranda Enache. A PEL vezetőjehozzátette, hogy Lemeni kijelentései egykerekasztal-beszélgetés alkalmával még azortodox többségű Kolozs megyei tanfelügyelőségképviselőit is megbotránkoztatták.

Bocsánatkérés éskiigazítás

A tankönyv vádaskodókijelentéseiről az oktatási tárca csak utólagszerzett tudomást, ismerte be Nicolae Iordãchescu. A tárcafelügyelője a Krónikának elmondta: avisszajelzések nyomán a könyv szerzői írásbankértek elnézést, és megígérték,hogy a kiigazítják az említett fejezetet.
Haller István, a PEL ember jogiirodájának vezetője szerint a több mint háromezerkérdőív teljes feldolgozása éskiértékelése a nyárra várható.Addig is a liga vezetői az ország több nagyvárosábankerekasztal-beszélgetéseket és nyilvánosvitákat szándékoznak szervezni az iskolaivallásoktatásról. Eddig Kolozsváron ésIaºi-ban zajlott hasonló értekezlet. A felmérésvégeztével a Pro Europa Liga javaslatot nyújt bea tanügyminisztériumhoz az iskolai vallásoktatástovábbi fejlesztésére éskorszerűsítésére. A cél az, hogy avilági iskolák diákjai ne kizárólagsaját vallásukról tanulhassanak, hanemvalamennyivel ismerkedjenek meg.

Sz. E.


Keret
Egyoldalú honlap

Az ortodoxia hazai egyeduralmáróltanúskodik a vallásügyi államtitkársághonlapja is. A weboldal készítője a naptárbancsak a görögkeleti egyház ünnepeit jelenítettemeg, az ország térképén pedig csak azortodox püspökségeket tüntette fel. A templomokfejezetnél az oldal látogatója kizárólagortodox templomokról készült felvételekkelismerkedhet meg. A római katolikus egyház kiadványaiközött egyetlen magyar nyelvű folyóiratot sememlítenek, az internetes oldal szerkesztői a világilapok közül csak a román nyelvűeket szemlézik.

Kirekesztett tanárok, lelkészek

A vallási intoleranciárólnemcsak a gyermekek és tanáraik válaszaiárulkodnak. Egy Vîlcea megyei pedagógusnak azállásába került a keresztvetésmegtagadása. A pünkösdista vallásúvidéki oktatót azért kezdték ki kollégáiés felettesei, mert egy ünnepély alkalmávalnem volt hajlandó az ortodox pap után keresztet vetni.A kezdeti szemrehányások kiközösítéshezvezettek, az érintett kénytelen volt távozni aziskolából. Szintén az ortodox dominanciátkifogásolta a baptista egyház is, amelynek vezetői azellen tiltakoztak, hogy lelkészeik nem vehetnek résztaz iskolaünnepélyeken. A baptisták részérőlhangzott el az a vád is, miszerint egy Iaºi megyeitelepülésen a Vízkereszt napján megjelenőortodox pópa a más felekezetű diákokat isösszevizezte. A neoprotestáns egyház képviselőiszerint mindez egy olyan állami, laikus oktatásiintézményben történt, ahol a gyermekekegyharmada baptista vallású.

Antal Erika


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés