Hirdetés

Nyolc bemutatót tartogat az új kolozsvári színházi évad

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Nyolc bemutatóval készül 224. évadára a Kolozsvári Állami Magyar Színház – számolt be a tervekről a csütörtöki évadnyitó sajtótájékoztatón Tompa Gábor, az intézmény igazgatója. A színház emellett idén ötödször szervezi meg az Interferenciák nemzetközi színházi fesztivált és a korábbi évadok 19 előadását tartja műsoron.

MTI

2016. szeptember 08., 16:062016. szeptember 08., 16:06

A társulat október hetedikén tartja az új évad első bemutatóját. Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című művét Jurij Kordonszkij orosz származású amerikai rendező viszi színre. Amint Tompa Gábor elmondta, Kordonszkij több, szakmai díjakkal is elismert előadást rendezett már Romániában, a kolozsvári magyar társulatnál azonban először rendez. A színház második előadását, a Szüleink című produkciót a nem hagyományos színházelőadások közé sorolta az igazgató. Alkotója, Vargyas Márta interjúk alapján próbál betekintést nyújtani a fiatalok és a szüleik közötti kapcsolatok mostani világába.

A korábban bejelentettektől eltérően Dragomán György Kalucsni című darabját nem Szász János filmrendező, hanem Visky András, a színház művészeti vezetője rendezi meg. Tompa Gábor elmondta, a marosvásárhelyi születésű Dragomán György még gyermekkorából szép emlékeket őriz a kolozsvári színházról, ezért kapta meg a társulat lehetőséget a darab ősbemutatójára.

A bemutatók sorát az Interferenciák nemzetközi színházi fesztivál szakítja meg, melyet november 24. és december 4. között tartanak. Ezt követően Tokióba utazik a társulat, ahol egy Ibsen-fesztiválon vesz részt az Andrei Serban rendezte Hedda Gabler című előadásával. A kolozsvári társulat a Légy jó mindhalálig című musicallel kívánja megszólítani a gyermekeket. A nagyszínpadi produkciót Béres László rendezi, aki gyermekszínészeket is keres az előadáshoz.

Tompa Gábor elmondta, hogy a kolozsvári színház a most kezdődő évadtól sorozatot indít, amelyben fiatal rendezőknek biztosít rendezési lehetőséget. A jelenleg Marosvásárhelyen mesterképzésen tanuló Nagy Botond rendezése lesz a sorozat első előadása. Ő Maurice Maeterlinck A vakok című drámáját viszi színre a színház stúdiószínpadán.

Az igazgató az ukrán színház fenegyerekének nevezte Andrij Zsoldak rendezőt, aki Henrik Ibsen Rosmersholm című művét rendezi márciusban Kolozsváron. Az évad két utolsó bemutatója a Sinkó Ferenc által rendezett Hormon című mozgásszínházi előadás, valamint A vágy villamosa lesz. Utóbbit az amerikai Tom Dugdale rendezi.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés