
Fotó: Barabás Ákos
Mintha szándékosan nem kedvezne az állam azoknak, akik jogosítványt szereznének: Háromszéken mégis bevezetik, hogy csak a megyeszékhelyen lehessen gyakorlati vizsgázni, Hargita megyében pedig még mindig több hónapos az előjegyzés.
2018. május 10., 11:002018. május 10., 11:00
2018. május 10., 11:132018. május 10., 11:13
A korábbi lakossági nyomás ellenére mégis szigorítják Háromszéken a jogosítvány megszerzéséhez szükséges eljárást, a prefektúra döntése értelmében ugyanis
A kézdivásárhelyiek – Sepsiszentgyörgy mellett eddig a céhes városban szerveztek gyakorlati vizsgát – emiatt joggal érezhetik úgy, hogy hátrányos megkülönböztetésben van részük, hiszen alkalmanként akár 30-40-en is be kell hogy utazzanak a megyeszékhelyre. A megszorítás lehetősége már tavaly novemberben felvetődött, akkor azonban a lakossági felháborodás nyomán elhalasztották a gyakorlatba ültetését.
Sebastian Cucu prefektus most a Krónikának úgy fogalmazott: novemberben nem tett ígéretet arra, hogy Kézdivásárhelyen megtartják a vizsgát, mindössze arról volt szó, hogy elemzik a lehetőségeket. „Közvitát tartottunk, voltak érvek és ellenérvek, végül az a döntés született, hogy csak Sepsiszentgyörgyön szervezünk gyakorlati vizsgát. Ennek összetett okai vannak” – magyarázta a prefektus.
nincsenek például villanyrendőrök és buszjáratok, ezért túl egyszerű a közlekedés, ugyanakkor azzal is szembesültek, hogy a kisebb településeken gyakoribbak voltak a visszaélések. A prefektus úgy vélte: a döntés nem jár „drámai következményekkel”.
Fotó: DRPCIV
Másként vélekedik azonban Fejér László Ödön felsőháromszéki szenátor, aki kedden találkozott a jogosítvány-kibocsátó rendszerért felelős országos főfelügyelővel, Florin Cătană pedig megígérte, kérni fogja a prefektust, hogy halassza el az intézkedést. Jelenleg egyébként az előírások szerint Kézdivásárhelyen csak egyszer lehet vizsgázni, amennyiben a tanuló vezető elbukik, másodszor már csak Sepsiszentgyörgyön próbálkozhat újra. A szenátor rámutatott: hiába kérte, eddig nem mutattak neki olyan jogszabályt, amely alapján tiltani lehetne Kézdivásárhelyen a sofőrvizsga gyakorlati részének lebonyolítását.
– szögezte le Fejér László Ödön. Meghívására Florin Cătană főfelügyelő hamarosan terepszemlét tart Kézdivásárhelyen, hogy személyesen is megbizonyosodjon arról, minden körülmény adott a céhes városban annak érdekében, hogy a felsőháromszéki és orbaiszéki lakosság ott vizsgázhasson.
Fotó: Pinti Attila
Hargita megyében eközben továbbra is az okoz mérhetetlen bosszúságot a tanuló vezetőknek, hogy rengeteget kell várni a sikeres elméleti vizsga után a gyakorlati megmérettetésre. A megyében átlagosan három hónapos a várakozási idő, de például Székelyudvarhelyen öt hónap is eltelhet a gyakorlati vizsga időpontjáig. A nagyobbik székelyföldi megyében ugyancsak a probléma legfőbb oka, hogy túl kevés a vizsgáztatói engedéllyel rendelkező rendőr. Szilágyi Ferenc székelyudvarhelyi sofőroktató rámutatott: a napokban egy tanítványa október másodikára kapott időpontot.
De megteheti, hogy Csíkszeredában iktat egy kézzel írott kérést, amit ha jóváhagynak, próbálkozhat harmadszor is” – magyarázta. Szilágyi elmondta: a megyében nyolc vizsgáztató van, alkalmanként pedig ketten-hárman, esetleg négyen dolgoznak. Hozzátette: egy tanulónak 25 percet kell vezetnie, de ehhez hozzáadódik az idő, amíg a rendőr felszereli a szélvédő belső részére az utat rögzítő táblagépet, így ketten egy alkalommal húsz tanulót tudnak levizsgáztatni.
A személyzethiányra hivatkozik Adrian Pănescu, a prefektúra szóvivője is, aki közölte, hónapok óta kérik a személyzetbővítést a bukaresti központtól. A Hargita megyei jogosítványnyilvántartó hivatal irodavezetője jövő héten a belügyminisztériumba megy megbeszélésre, bíznak benne, hogy jó hírekkel tér vissza.
Fotó: DRPCIV
„Nem állunk cifrán. Idén tavasszal három vizsga volt meghirdetve három posztra, és senki nem jelentkezett. Ez közszolgáltatás, legtöbben pedig olyan állást szeretnének, ahol kevesebb a munka és jobb a fizetés” – panaszolta a szóvivő. Pănescu ugyanakkor megjegyezte:
Nemrég Kolozs megyében is hasonló gondokkal küszködtek, év elején azonban új vizsgáztató rendőröket alkalmaztak, így például Kolozsváron a korábbi háromról két hónapra csökkent az előjegyzési idő. A megyeszékhelyen egy-egy vizsganapon öt-hat rendőr ellenőrzi a jelentkezők gyakorlati tudását.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
szóljon hozzá!