Hirdetés

Nem teszi kötelezővé egy tervezet a gyermekek beoltását

Nem teszi kötelezővé a szülők számára, hogy vakcinát adassanak be gyermeküknek az oltásokra vonatkozó, az elfogadási fázisban lévő törvénytervezet, amely mindössze arról fog rendelkezni, hogy a szülők „alaposan tájékozódjanak”, mielőtt döntést hoznak – nyilatkozta Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter.

Kőrössy Andrea

2016. december 05., 14:582016. december 05., 14:58

2016. december 05., 15:592016. december 05., 15:59

A tárcavezető rámutatott: a tervezetnek három nagy fejezete van, az egyik azt írja elő, hogy az országnak mindig rendelkeznie kell adott mennyiségű oltóanyag-tartalékkal. A dokumentum ugyanakkor pontosan leszögezi az érintett felek – például a háziorvos, a megyei közegészségügyi igazgatóságok és a minisztérium – feladatait, a vakcinák okozta mellékhatásokért például a szaktárca vállal felelősséget.

A jogszabálytervezet a szülőkre is kitér: noha korábban arról volt szó, hogy a szabályzat kötelezővé teszi majd a gyermekek beoltását, Voiculescu most mégis arról számolt be, hogy a szülők úgy is dönthetnek, nem adatják be a vakcinákat. „Ezt megelőzően viszont az édesanyáknak és édesapáknak részletesen tájékozódniuk kell a témában, a tervezet szerint súlyos szankció jár annak, aki tájékozatlanul utasítja el az oltást” – nyilatkozta a miniszter. Arra azonban nem tért ki, hogy mi számít alapos tájékozódásnak, illetve ezt hogyan ellenőrzik.

Vlad Voiculescu annak nyomán számolt be a tervezetről, hogy az ombudsman nemrég felszólította a tárcavezetőt: tisztázza, milyen fázisban tart a dokumentum elfogadása annak tükrében, hogy a szabályzat már április óta készül. Az állampolgári jogok biztosa az idén aggasztóan elszaporodott kanyarós esetek miatt kért pontosítást.

Amint arról a Krónika is beszámolt, az év első nyolc hónapjában 675 megbetegedést regisztráltak, három gyermek pedig meghalt a vakcinával megelőzhető kór szövődményei miatt. A betegek többségét nem oltották be. Ehhez képest tavaly egész évben mindössze hét kanyarós esetet regisztráltak. Az egészségügyi hatóságok és a háziorvosok folyamatosan arra hívják fel a figyelmet, hogy – főként az interneten terjedő, sokszor alaptalannak bizonyuló információk miatt – egyre több szülő utasítja vissza gyermeke beoltását. Ugyanakkor az is problémát okoz, hogy rendszeresen elfogy a vakcinatartalék, így a szülők hiába szeretnék, a gyermeket nincs mivel immunizálni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés