Hirdetés

Nem tanulhat ingyen románul Landman Gábor

Elutasította a tordai bíróság Landman Gábor holland állampolgár keresetét, amelyben a Kolozs megyei Tordaszentlászlón élő férfi ingyenes román nyelvtanfolyam biztosítását követelte maga számára a hatóságoktól.

Rostás Szabolcs

2015. december 15., 19:442015. december 15., 19:44

2015. december 16., 17:042015. december 16., 17:04

Landman kedden tájékoztatta a Krónikát a december 12-én kihirdetett alapfokú ítéletről és a pereskedés hátteréről.

Az Európai Nyelvi Jogok (European Language Right) elnevezésű hollandiai alapítvány Erdélyben élő elnöke lapunknak elmondta, 2012-ben szándékosan telepedett le Tordaszentlászón, és nem a 23 kilométerre fekvő Kolozsváron. Ennek oka az, hogy a nagyközségben a magyar lakosság számaránya meghaladja az összlakosság 50 százalékát, ennek megfelelően a nyelvi jogokra vonatkozó hatályos romániai törvények értelmében minden közérdekű információt magyar nyelven is közzé kell tenni.

„Felháborodással vettem tudomásul, hogy ez nem így történik és próbáltam a tordaszentlászlói hatóságoknak elmagyarázni, hogy mi az alkotmányos kötelezettségük. Saját költségemből kétnyelvű pecséteket készítettem és lefordítottam magyar nyelvre hivatalos iratokat. Nagyon sok erőfeszítést tettem, hogy a hatóságokkal betartassam a törvényeket, viszont az erőfeszítéseimet rosszhiszeműen kezelték\" – közölte lapunkkal a hitelesített magyar-holland fordító.

Miután azt tapasztalta, hogy a tordaszentlászlói önkormányzat nem fogja betartani a törvényt, úgy döntött, megtanul románul annak érdekében, hogy részt vehessen a község politikai, gazdasági és szociális életében, illetve hogy „gyakorolhassa polgári jogait és kötelezettségeit\".

„Megkértem a hatóságokat, hogy biztosítsanak nekem egy ingyenes intenzív román nyelvtanfolyamot. Mivelhogy nem tisztelik a törvényt, ez az ő feladatuk lenne. Tekintettel arra, hogy jól beszélek hollandul, magyarul, angolul, németül, franciául és latint is tanultam, úgy érzem, képes vagyok a román nyelvet is elsajátítani\" – magyarázta Landman Gábor.

Mivel a tordaszenltászlói polgármesteri hivatal nem válaszolt a kérésére, a holland állampolgár bíróságon követelte az ingyenes nyelvtanfolyamot. A felperes szerint az önkormányzat a per során azzal védekezett, hogy „az európai polgárok nem azonos jogúak a román állampolgárokkal\", vagyis az ország magyar ajkú lakosaival.

December 12-én kihirdetett ítéletében azonban a tordai bíróság elutasította Landman keresetét. A határozat tételesen elfogadhatatlannak nevezte annak megállapítását, miszerint európai állampolgárként a felperest ugyanolyan nyelvi jogok illetik meg Romániában, mint bármely magyar nemzetiségű román állampolgárt.

Hasonlóképpen elutasította a bíróság azt is, hogy ok-okozati összefüggés lenne a felperes nyelvi jogainak be nem tartása, illetve a között, hogy képtelen beilleszkedni a tordaszentlászlói társadalomba. A bíróság mindazonáltal úgy véli: Landman Gábor Tordaszentlászlóról való végleges elköltözésének sincs köze ahhoz, hogy nem áll módjában folytatni fordítói tevékenységét.

„Kérelmem elutasításával a bíróság nem ítélte el a tordaszentlászlói törvénytelenséget. Ezáltal sérül ama jogom, hogy európai polgárként a romániai állampolgárokra vonatkozó normákat használjam\" – kommentálta az ítéletet a felperes, aki a Kolozs megyei törvényszéken készül fellebezni az ügyben.

A holland állampolgárságú férfi egyébként korábban beperelte a marosvásárhelyi rendőrséget is amiatt, hogy állítása szerint 2013 decemberében azért bántalmazták a kapitányság székházában, mert nyelvi jogait próbálta érvényesíteni. A városi rendőrség bejáratánál azt kérte, biztosítsanak számára magyar nyelvű ügyfélszolgálatot. Amikor kérését nem teljesítették, felszólította a rendőrséget, tartsák tiszteletben a román alkotmány 120. cikkelyét, amely a kisebbségi anyanyelvhasználat önkormányzatokra vonatkozó kereteit rögzíti.

Állítása szerint kérését angol, német, francia és holland nyelven is megismételte, de válasz helyett a rendőrség rohamegysége megbilincselte és egy szobába tuszkolta, ahol azt tanácsolták neki, ne robbantson ki forradalmat. A tolmács egy, a nyelvi jogokat összegző füzetből próbálta idézni jogait, de megpróbálták kitépni a kezéből a füzetet, majd elsötétítették a szobát, és az egyik rendőr hátba vágta. A tolmács Hollandia bukaresti nagykövetének javaslatára perelte be a marosvásárhelyi intézményt.

Landman nevéhez fűződik az is, hogy első fokon a bíróság a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezésére kötelezte a kolozsvári polgármesteri hivatalt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés