
Jakab Attila
Fotó: Pál Árpád
Városmenedzserként folytatja, ezért lemond az MPP–EMNP koalíciós színekben megszerzett önkormányzati képviselői mandátumáról az udvarhelyi Jakab Attila. Az EMNP Hargita megyei elnöke emellett a párton belüli szerepkörét is csökkentette.
2017. május 22., 19:172017. május 22., 19:17
Összeférhetetlen a városmenedzseri és az önkormányzati képviselői tisztség, ezért döntött úgy Jakab Attila, hogy utóbbiról lemond, mielőtt munkába állna a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalban. Ezt a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tanácsosaiból álló frakció vezetője hétfőn jelentette be egy sajtótájékoztatón.
Mint mondta, lemondásának elfogadásáról a csütörtöki tanácsülésen döntenek. Az új városmenedzseri tisztséget – amelyre egyedüliként pályázott – a jövő hónap elején kell elfoglalnia, de a pontos dátumról még egyeztetnie kell Gálfi Árpád polgármesterrel.
Szintén ilyen meggondolásból a továbbiakban nem kívánok semmilyen politikai nyilatkozatot tenni, csakis szakmai téren foglalok állást” – magyarázta Jakab, aki eddig a néppárt Hargita megyei szervezetét vezette.
Mint mondta, a céljai továbbra sem változnak, városmenedzserként is a közösség és a város fejlődése érdekében kíván dolgozni „a lehető legjobb szándékkal”. „Döntéshozóként nem lehet részt venni a napi tevékenységben, ez most egy másik szituáció lesz, amikor a felmerülő problémák megoldásának mikéntjével foglalkozhatok” – magyarázta Jakab Attila.
Rámutatott, a városházán
A városmenedzser szerepe a törvény szerint meglehetősen tág, így Jakab pontos hatásköreit a polgármester fogja kijelölni. Ő maga a kulturális intézményekkel, a városi közlekedési kérdésekkel, illetve a rendezvények szervezésével foglalkozna. Rendszert dolgozna ki arra is, hogy miként foglalkozzanak a hivatal osztályai a különböző projektekkel. Ezzel a hatékonyság növelése a célja.
A koalíciós frakcióvezetői szerepkört ideiglenesen Jakab helyettese, Orbán Balázs fogja ellátni – derült ki a sajtótájékoztatón. Ugyanakkor még nem született egyértelmű döntés arról, hogy önkormányzati képviselőként ki kerül a lemondás miatt megüresedő helyre. Az önkormányzati választásokon megszavazott lista szerint Ketesdi Imrének (MPP) kellene betöltenie ezt a tisztséget, utána sorrendben Takács János (EMNP) következik. Az új városatyát a jövő havi önkormányzati ülésen iktatnák be.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
szóljon hozzá!