
Fotó: Boda L. Gergely
Továbbra sincs előrelépés az ország több megyéjét is érintő oltóanyaghiány ügyében: Florian Bodog egészségügyi miniszter kedden úgy nyilatkozott, a hexavalens vakcinák kapcsán még mindig nem kapták meg a megrendeléshez szükséges pénzügyi engedélyt, ezért más megoldást keresnek. A tárcavezető ugyanakkor csak ezután fogja aláírni a tetravalens oltások megvásárlására vonatkozó szerződést.
2017. február 21., 17:582017. február 21., 17:58
2017. február 21., 23:402017. február 21., 23:40
Az Agerpres hírügynökség eközben arról számolt be: már közel egy éve hiányzik a tetravalens oltás Hargita megyéből, és más készletek is fogytán vannak. Az egészségügyi hatóságok szerint sok szülőt zavar a kialakult helyzet. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője rámutatott: a tetravalens készítményt nagyobb gyerekek kapják, akiket már beoltottak, de az antitestek megfelelő szinten tartásához szükséges az újabb vakcina. „Annak ellenére, hogy ezek a gyerekek nincsenek veszélyben, az oltási folyamat betartásához szükség van a vakcinákra” – magyarázta a szakember, aki azt is hozzátette, nagyon sok szülő és háziorvos panaszkodik az oltások hiánya miatt.
Tar Gyöngyi elmondta: a közegészségügyi igazgatóság csak feltérképezi a beoltandó gyerekeket, és az oltóanyagigényt továbbítja az egészségügyi minisztériumnak. A többi oltást illetően Hargita megye jobban áll más megyékhez képest, azonban a hexavalens, valamint a B típusú hepatitisz ellen immunitást nyújtó készletek is fogytán vannak. Tar Gyöngyi szerint a kanyaró, a rózsahimlő és a mumpsz elleni oltások is fogytán vannak, ezek pedig fontosak a környező megyékben terjedő kanyarós megbetegedések miatt.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
szóljon hozzá!