Hirdetés

Nem elég a felszínes segítség: cél a pataréti telep végleges felszámolása

•  Fotó: Facebook/Fundatia Altart‎

Fotó: Facebook/Fundatia Altart‎

Civil támogatásból elkezdődött ugyan a pataréti szeméttelep közelében élő romák felzárkóztatása, a teljes sikerig azonban még hosszú út vezet – úgy tűnik azonban, hogy az önkormányzat is igyekszik segíteni.

Kiss Előd-Gergely

2017. december 05., 16:352017. december 05., 16:35

Nem elég új otthont találni a Kolozsvár melletti pataréti szeméttelep közelében élő roma családoknak, hanem folyamatosan segíteni kell társadalmi beilleszkedésüket – hangzott el azon a filmvetítéssel egybekötött hétfő délutáni beszélgetésen, amelyen a Norvég Alap által finanszírozott, a kincses város perifériáján élők felzárkóztatását célzó projektről, illetve annak eredményeiről számoltak be a program lebonyolítói és kedvezményezettjei.

Az eseményen levetítették a Szakáts István kolozsvári civil aktivista által rendezett Pata–Cluj című dokumentumfilmet, amelyben többek között arról esett szó, hogy a projekt révén 35 család költözhetett szociális otthonba a kincses városban és a környező településeken – Szászfenesen, Apahidán és Kisbácsban. Szakáts a vetítés után arról számolt be: a kedvezményezettek közül két család időközben visszatért a Patarétre, mert egyszerűen nem tudták fenntartani új életkörülményeiket. Ennek nyomán vonták le azt az egyik legfontosabb következtetést, hogy

Hirdetés

nem elég a nehéz sorsúaknak lakhatást biztosítani, hanem segíteni kell nekik a további boldogulásban.

Mindezek ellenére lebonyolítói sikerként értékelik a projektet, ezt pedig az egyik kedvezményezett, Alexandru Petru Fechete is alátámasztotta. A Krónika kérdésére úgy fogalmazott: nagyon boldog.

„Visszanyertem az életemet. Tartom a kapcsolatot a többi család tagjaival is, akik elköltöztek, mind azt mondták, elégedettek az új életükkel, igyekeznek visszanyerni emberi méltóságukat. Csodálatos, hogy ez történt” – magyarázta a korábban Pataréten élő férfi. Fechete egyébként mindezt kifogástalan angolsággal mondta el, a beszélgetés ugyanis ezen a nyelven folyt, mivel jelen volt egy lengyel önkéntes is.

Nem volt egyszerű elérni, hogy megbízzanak bennük

Apai Emese, aki a projekt keretében főként a pataréti gyermekeknek szervezett heti rendszerességgel különböző foglalkozásokat, a beszélgetés után lapunknak arról számolt be: nem volt egyszerű elérni, hogy a szülők megbízzanak benne. Három évnyi munkájába került, amíg ez sikerült, ezért is szeretné mindenképpen folytatni, amit elkezdett.

A résztvevő civil szervezetek munkáját ugyanakkor nehezítette, hogy négy, egymással versengő közösséggel kellett dolgozniuk, amelynek tagjai eleinte meglehetősen gyanakodva figyelték, vajon mit akarnak tőlük.

Apai Emese arra is kitért: mivel a társadalom perifériájára sodródott emberek egyik napról a másikra élnek, nehezen értették meg, mit jelentenek a rendszeres tevékenységek. Ahhoz szoktak ugyanis, hogy legfeljebb alkalomszerűen kapnak a civil szervezetektől, egyházaktól egy kis segítséget. Emiatt abszolút újdonság volt számukra, hogy valaki rendszeresen, előre meghatározott időpontokban, kiszámíthatóan foglalkozik velük, eleinte ezt elképzelni sem tudták.

Emese egyik legfrissebb élményét megosztva azt is elmesélte: a nők számára is szerveztek rendszeres találkozókat, ezekre többek között rendőrnőket hívtak el, hogy az addig csak a társadalmi előítéletek alapján gondolkodó patarétiek megtapasztalhassák, milyen az, amikor a „rettegett” hatósági alkalmazottak egyenrangú félként kezelik őket. A patarétiek ezt a hétfői találkozó után meg is említették, egyikük úgy fogalmazott: „köszönjük, hogy tisztelnek bennünket”.

A teljes siker a pataréti telep végleges felszámolása lenne

Amint arról még májusban beszámoltunk: a Norvég Alap több mint 4 millió eurós finanszírozást nyújtott a Pata–Cluj projektre, ebből a szociális lakások egy részét megvásárolták, többet pedig felépítettek. Az óriási árak miatt Kolozsváron csak 12 ingatlant vásároltak, Apahidán további 12, Szászfenesen 9, Kisbácsban pedig három lakást adnak ki a hátrányos helyzetű családoknak, akiknek szimbolikus, havi 100 lejes bért kell fizetniük.

Coraian Zoltán Csaba, a Kolozsvári Metropoliszövezet Közösségfejlesztő Egyesülete igazgatója akkor úgy fogalmazott:

bár egyelőre a pataréti szeméttelep közelében élő családoknak csak 10 százalékát tudták elköltöztetni a nyomornegyedből, ez mégis lényeges előrelépés a közösség szegregációjának teljes felszámolása szempontjából.

Tonk Gabriella projektvezető ugyanakkor májusban lapunknak úgy értékelt: csak akkor lesz elégedett, amikor teljesen sikerül felszámolni a pataréti nyomortelepet. Úgy vélte: ezt legkésőbb 2022-ig meg kell valósítani, hiszen a helyzet egyre súlyosbodik. A Pataréten élők száma exponenciálisan növekszik, Tonk Gabriella szerint így, ha a polgármesteri hivatalnak nincs komoly stratégiája a szegregáció felszámolására, a telep rövid időn belül jóval nagyobb, a körülmények pedig sokkal rosszabbak lesznek. Leszögezte: csak a Norvég Alap támogatása nem elég a probléma megoldására, emellett szükség van az EU strukturális alapjaiból finanszírozott pályázatokra és a polgármesteri hivatal saját forrásaira.

A projekt során nemcsak az elköltözött 35 családnak segítettek, ugyanis

összesen 70 személynek sikerült munkát találnia, számos gyermeket pedig abban támogattak, hogy iskolába tudjon járni.

A legnagyobb gondot a személyazonossági igazolványok megszerzése jelentette, ugyanis a pataréti romák közül sokaknak nincs állandó bejelentett lakhelye, ezért csak egy évre kapnak ideiglenes személyit, amelyet évente meg kell újítani. Ezenkívül jogi és egészségügyi segítséget is biztosítottak a rászorultaknak. A Kolozsvári Metropoliszövezet Közösségfejlesztő Egyesület két és fél éves projektjének partnere volt az Alt Art Egyesület, a Habitat for Humanity Egyesület, valamint a Coastei utcai Romák Egyesülete.

Uniós alapokat hív le a kolozsvári önkormányzat

Úgy tűnik, hamarosan nemcsak külföldi civil forrásokból, hanem helyi szinten is további támogatást kapnak a város perifériáján élő roma családok, Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere ugyanis közleményében arról számolt be:

a helyi önkormányzat közel 7 millió eurós uniós támogatásból fejlesztené a Patarét-övezetet, és járulna hozzá a gettó felszámolásához.

Az Inkluzív Kolozsvár Egyesület helyi akciócsoport hétfőn nyújtotta be pályázatát a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és a Regionális Operatív Program révén lehívható pénzösszegekre. A projekt, amelyre a támogatást igénylik, a 2014–2020-as időszakra vonatkozó fejlesztési stratégia része, és noha elsősorban a roma lakosság felzárkóztatását tűzte ki célul, a célcsoportot meghatározó feltételek nem kizáró jellegűek.

Oláh Emese kifejtette: a felzárkóztatási stratégia két szociológiai felmérésre épül. Az egyik egy népszámlálás jellegű felmérés, amelyet a Pataréten lakók körében végeztek a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, illetve a városháza szociális igazgatóságának koordinálásával. A másik tanulmányt az IRES közvéleménykutató intézet készítette el a Patarét környéki övezetben.

A felzárkóztatási stratégia kitér a lakhatási körülményekre, a foglalkoztatásra, a szolgáltatások elérhetővé tételére, az oktatásra, a városi mobilitásra, a közterek fejlesztésére, a városrész lakói érdekérvényesítési képességének erősítésére és a közmegítélésük javítására.

Az önkormányzat egyenként 3,25 millió eurót hívna le a két EU-s program keretében, a szükséges összeg fennmaradó részét az országos költségvetésből biztosítanák.

Az Inkluzív Kolozsvár Egyesület (Asociaţia Clujul Incluziv) egyébként kifejezetten a Pataréten élő több mint 1100 veszélyeztetett helyzetű személy társadalmi felzárkóztatásának elősegítése érdekében jött létre októberben. Az egyesület megalapítását a kolozsvári önkormányzat kezdeményezte, a projekthez további 11, a közszférából, a magánszférából és a civil szférából érkező partnerszervezet társult.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés