
Fotó: Facebook/RMDSZ
Négynyelvű üdvözlőtáblát helyezett ki a Szilágy Megyei Tanács kedden a Szatmár és Máramaros megyébe vezető megyei utakon, közölte Szilágyi Róbert István alelnök.
2017. november 22., 10:552017. november 22., 10:55
2017. november 22., 11:172017. november 22., 11:17
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének ügyvezető elnöke kifejtette, régi tervük, hogy négy nyelven − románul, magyarul, angolul és franciául − üdvözöljék a Szilágy megyébe látogatókat, ez teljesült.

Zilah város bejáratainál kihelyezték a háromnyelvű, román–magyar–német helységnévtáblákat – tájékoztatott közleményében a város magyar alpolgármestere, Fazakas Miklós.
- idézte az RMDSZ hírlevele a megye alelnökét. A politikus szerint a többnyelvű megyetáblák még idén kikerülnek a többi megyehatárra is, illetve további céljuk, hogy a megyén áthaladó országutakra is négynyelvű táblák kerüljenek.

„Szükségünk volt a többség támogatására, anélkül nem lett volna esélye, hogy átmenjen a kezdeményezés” – ismertette a Krónikával Fazakas Miklós alpolgármester a csütörtöki tanácsi döntés hátterét.
Mint arról beszámoltunk, idén a megyeszékhely, Zilah határaiba is háromnyelvű - román, magyar és német - helységnévtáblákat szereltek fel.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!