
Fotó: László Ildikó
A hétfőn összeomlott székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának kérésére a Katolikus Karitász négymillió forintos támogatást nyújt az érintett diákok és családjaik anyagi kárának enyhítésére.
2023. december 20., 13:452023. december 20., 13:45
A Katolikus Karitász azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy együttérzését fejezi ki és az áldozatok felé, valamint a kollégium diákjai segítéséhez szeretnének azonnali támogatással hozzájárulni.
a szervezetek beszerzik és elszállítják a szükséges eszközöket és folyamatos kapcsolatot tartanak a helyi krízisbizottsággal – írták.
Jelezték azt is, hogy a Katolikus Karitász és a Gyulafehérvári Caritas már több alkalommal indított közös projektet, most is ez az együttműködés teszi lehetővé a katasztrófára adott gyors választ.
– tették hozzá. Felhívták a figyelmet arra, hogy aki szeretne támogatásával hozzájárulni, lehetősége van csatlakozni a karitász akciójához online támogatással a Karitasz.hu oldalon, illetve átutalással a 12011148-00124534-00100008 bankszámlaszámon „Székelyudvarhely” közleménnyel.

Őrizetbe vették a nyomozó hatóságok a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium hétfő délután beomlott diákotthonánál történt, egy diák halálát és több társának sérülését okozó tragédiával összefüggésben a bentlakás csatornázási munkálatait végző cé

Javult az egészségi állapota a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumánál történt falomlásban megsérült három diáklány közül kettőnek, a harmadik azonban változatlanul válságos helyzetben van.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
Folytonosságot, kiszámíthatóságot és nemzetpolitikai konszenzust sürgettek a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében pénteken megrendezett nemzetpolitikai kerekasztal résztvevői.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Megérkezett Erdélybe Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki szombaton megtartja szokás szerinti előadását a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (avagy Tusványos) színpadán.
Újabb lakhatási és felzárkóztatási programmal segítenék a Kolozsvár melletti nyomortelepeken, mélyszegénységben élő családokat. A kezdeményezés kapcsán többen is kifogásolták, hogy a kedvezményezettek a város különböző lakónegyedeibe költözhetnek.
Az eurózónához csatlakozás esélyt teremthet, de önmagában nem biztosít garanciát a jólét növekedésére – hangoztatta Banai Péter Benő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Tusnádfürdőn.
Több mint 70 százalékos előrehaladás tapasztalható a korszerűsítési és villamosítási munkálatok terén a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő vasútvonal Kolozs megyei szakaszai közül kettőn, a harmadikon azonban jelentős a lemaradás.
Két rablással gyanúsított férfi került rekordidő alatt rendőrkézre, miután szerda hajnalban kiraboltak egy nagyváradi férfit a város egyik nonstop üzlete előtt.
Az Európai Bizottság közbelépését, és többek között a Nagyvárdnak járó európai uniós források befagyasztását kéri több civil szervezet egy, a uniós testületnek címzett levélben, miután a város önkormányzata idén sem engedélyezi a Pride-felvonulást.
Az uniós szabályozás, a közösségi akarat, valamint a többségi hozzáállás fontosságát emelték ki a résztvevők csütörtökön a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvésekről rendezett pódiumbeszélgetésén.
szóljon hozzá!