Halálos közúti baleset történt kedden Temesvár körgyűrűjén: teherautó és személygépkocsi ütközött, az autó sofőrje a helyszínen életét vesztette – adta hírül a Digi 24 hírtelevízió.
A nagy hidegben elhunyt egy építkezésen, éjszakai műszakban dolgozó biztonsági őr a februári téli olimpia cortinai helyszínén.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
Lezuhant kedden Aradon egy tízemeletes tömbház tetejéről két férfi. A tragédia a Romanilor sugárúton történt.
Az elmúlt 24 órában 96 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 97 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Salvamont.
A berni román nagykövetség kapcsolatban áll annak a román állampolgárnak a családjával, akit eltűntként tartanak nyilván a Crans Montana üdülőhelyen történt tűzesetet követően – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Vasárnap tömeges fegyveres támadás történt egy Johannesburg közelében fekvő településen, Dél-Afrikában – közölte a helyi rendőrség.
Késsel támadt iskolatársaira egy 15 éves fiú kedden a Moszkva melletti Gorki-2 kertvárosi településen, egy tízéves gyermek életét vesztette, többen megsebesültek.
Megerősítette hétfőn a külügyminisztérium, hogy óriáshullámok okozták egy román állampolgár halálát Tenerifén. Utólag a tárca közölte, hogy a szerencsétlenségben érintett másik román állampolgár is életét vesztette.
A Román Orvosi Kamara (CMR) fegyelmi kivizsgálása a bukaresti fogászati klinikán elhunyt kislány ügyében azt is ellenőrizni fogja, hogyan végezték el a gyermek állapotfelmérését a mélyaltatást megelőzően – jelentette be szerdán a kamara elnöke.
Az Egészségügyi Felügyelet hétfőn közzétette a bukaresti fogászati klinikánál végzett ellenőrzésének eredményeit, ahol november 13-án mélyaltatásos fogászati kezelés közben meghalt egy 2 éves kislány.
Két telephelye van annak a bukaresti fogászati klinikának, amelyiken csütörtök este meghalt egy kétéves kislány.
A klinika elismerte, hogy több újonnan kialakított helyiség engedélyezése még folyamatban van, ugyanakkor azt állítják, hogy a mélyaltatást végző egység rendelkezett a szükséges engedélyekkel.
Meghalt egy 2 éves kislány csütörtök este egy bukaresti fogászaton. A tragédia ügyében a bukaresti törvényszéki ügyészség átvette a nyomozást.
Saját kisgyermekét gázolta halálra kedden egy 28 éves nő a Gyimesközéplokhoz tartozó Hidegségben.
Meghalt a temesvári gyermekkórházban egy 17 éves lány. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Százszor több halálesetet okoznak Romániában a gázszivárgások – a hálózat hosszához viszonyítva –, mint Nyugat-Európában – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elemzéséből.
Róma polgármestere, Roberto Gualtieri kedden városi gyásznapnak nyilvánította november 5-ét, szerdát a Torre dei Conti középkori torony részleges összeomlása következtében elhunyt román munkás, Octav Stroici emlékére – írja az EFE hírügynökség.