
Fotó: László Ildikó
Javult az egészségi állapota a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumánál történt falomlásban megsérült három diáklány közül kettőnek, a harmadik azonban változatlanul válságos helyzetben van – tájékoztatott kedden Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője.
2023. december 19., 13:572023. december 19., 13:57
2023. december 19., 17:252023. december 19., 17:25
A szóvivő szerint a súlyosan sérült diáklányt átszállították egy marosvásárhelyi kórházba, állapota változatlan. A másik két lányt a székelyudvarhelyi kórház sebészeti osztályán ápolják, túl vannak az életveszélyen. Ugyanabban a kórteremben fekszenek és pszichológusi tanácsadásban fognak részesülni – számolt be Zörgő.
Kritikus az állapota viszont a Tamási Áron Gimnázium 17 éves, Marosvásárhelyen ápolt diáklányának, akit másik három társával együtt a bentlakás leomló fala maga alá temetett hétfő délután. Mariana Negoiţă, a marosvásárhelyi megyei sürgősségi kórház szóvivője az Agerpres hírügynökségnek kedden elmondta, a lányt a gyermekgyógyászat intenzív osztályán kezelik, gépi lélegeztetésre szorul, hemodinamikailag instabil. Állapota válságos, az orvosok visszafogottan nyilatkoznak túlélési esélyeiről.
A székelyudvarhelyi városháza szóvivője szerint
„Megpróbálunk minden lehetséges módon segíteni az elhunyt fiú családjának, de a többi diáknak is. Találnunk kell egy helyet, ahová a vakáció után beköltözhetnek. (...) Az épületbiztonsági szakemberek a helyszínen vannak, és várjuk a véleményüket. A törmeléket a szakvizsgálatok befejezése után gyűjtik csak össze” – mondta el Zörgő Noémi.
A nyomozáshoz közel álló források az Agerpres hírügynökséggel azt is közölték, hogy
Petres Sándor Hargita megyei prefektus kedden kijelentette: a vakáció után más épületben helyezik el a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium leomlott falú kollégiumában elszállásolt diákokat, és támogatást is kapnak a hatóságoktól.
A kormánymegbízott elmondta, hogy a reggeli órákban operatív ülést tartottak a prefektusi hivatalban az illetékes intézmények képviselőivel az érintett tanulók helyzetéről. Emlékeztetett arra, hogy
Annál is inkább – tette hozzá –, mert egy részük kiskeresetű családból származik.
Petres közlése szerint
Erre a hétre felajánlották számukra a Református Kollégium bentlakását, de születik hazavitték őket – tette hozzá.
A prefektus elmondta, hogy a romok alól kimentett, majd hétfő este életét vesztő diák 17 éves volt, és Farkaslakáról származott. Petres beszélt arról is, hogy az ügyben büntetőeljárás zajlik, és szakértői jelentés készül az épületről, hogy kiderüljön, milyen okok vezettek a tragédiához.
– szögezte le. Megjegyezte azt is, hogy a katolikus egyháztól bérelt ingatlan régen épült, és a falomlásnak köze lehet a közelében zajló csatornázási munkálatoknak is.
Mint megírtuk, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumi épületének egyik fala hétfő délután omlott le. Négy 15 és 17 év közötti tanuló a romok közé szorult, egyikük, egy 17 éves farkaslaki fiú, életét vesztette, hárman kórházba kerültek.
A Hargita megyei rendőrség hétfő este tájékoztatott, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indult nyomozás az ügyben.
A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.
Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
Miközben Kolozsvár közel 50 millió lejt oszt szét sport-, kulturális és szociális projektekre, a legnagyobb támogatást az Kolozsvári U fociklub kapja: 14 millió lejt. Ez több, mint amennyit a TIFF, a magyar napok és más kulturális események együtt kapnak.
Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.
Újabb medvetámadás történt Romániában: az incidens hétfőn este történt a Transzfogarasi úton, az Argeş megyei Arefu nevű település közelében.
A Hunyad megyei törvényszék hétfőn elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal négy emberre lőtt Lupényben. A bíróság döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.
A NASA űrbéli mezőgazdasági kísérletei által inspirált aeroponikus, azaz talaj nélküli növénytermesztő rendszerrel kísérleteznek Kolozsváron.
szóljon hozzá!