
Fotó: László Ildikó
Őrizetbe vették a nyomozó hatóságok a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium hétfő délután beomlott diákotthonánál történt, egy diák halálát és több társának sérülését okozó tragédiával összefüggésben a bentlakás csatornázási munkálatait végző cég vezetőjét.
2023. december 19., 23:372023. december 19., 23:37
2023. december 20., 00:402023. december 20., 00:40
László Szilveszter Sándorról, a Székelyszentkirályon bejegyzett Láreno - Fa Kft. tulajdonosáról van szó, ez a társaság látott neki a diákotthonnál a munkálatoknak. A Hargita megyei rendőr-főkapitányság kedd esti közleménye szerint a vállalkozót gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint testi sértés gyanújával vették őrizetbe 24 órára. A nap folyamán egyébként a hatóságok másokat is kihallgattak a baleset ügyében, de másokkal szemben nem foganatosítottak kényszerintézkedést.
A rendőrség szerint a cégtulajdonos közvetlenül irányította az árokásási munkálatokat, viszont nem tartotta tiszteletben a tervben rögzített paramétereket. Többek között arra utasította az alkalmazottait, hogy több mint 2 méter mélyen az ingatlan alapja alá ássanak, holott a projektben az szerepel, hogy az árok legtöbb 1,10 méter mély lehet.

Kihallgatják annak a cégnek a tulajdonosát, amely a munkálatokat végezte a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásán.
Mint arról beszámoltunk, a több mint százéves, általános felújításra váró kollégiumi épület leomlott fala mellett a szennyvíz és esővíz elvezetését célzó, engedélyezett munkálatok zajlottak, a fal mellett több mint két méter mély árkot ástak. Az épületet azonban nem ürítették ki a munkálatok idejére, pedig a diákotthonban lakó tanulók – szemtanúk állítása szerint – már napokkal korábban jelezték, hogy a fal repedezik. A cégtulajdonos kedden román újságíróknak nyilatkozva azt állította: nem volt tudomásuk arról, hogy az épületben diákok tartózkodnak.
A Cégbíróság adatai szerint a 2001-ben alapított, székelyszentkirályi Láreno-Fa Kft. építkezési és földmunkálatokra szakosodott, de asztalosmunkálatokat, festés-mázolást is végez, gépkocsikölcsönzéssel, szállítmányozással is foglalkozik. László Szilveszter Sándor cége 6,7 millió lejes üzleti forgalmat bonyolított le 2022-ben, és 427 083 lej nettó nyereségre tett szert. A honlapján közzétett referenciák alapján kulcsrakész családi házakat, hétvégi házakat, filagóriákat, borospincét, faházakat épített a cég, a nevéhez fűződik a székelyudvarhelyi bútorgyár Merkur áruházzá való átalakítása, a marosvásárhelyi Toyota szalon felépítése, ugyanakkor szintén a Láreno-Fa végezte a Tamási Áron Gimnázium emlékműrenoválását. Tavaly hivatalosan 43 alkalmazottat foglalkoztatott a társaság.
A vállalkozó nyilatkozata azonban nem egyértelmű, az Antena3 által közzétett videófelvétel tanúsága szerint ugyanis a férfi nagyon nehezen beszél románul, a riporterek kérdésére alig tudott válaszolni. Amikor arról faggatták, tisztában volt-e azzal a munkálatok megkezdése előtt, hogy gyerekek tartózkodnak az épületben, „nem tudom”-mal válaszolt, majd azt mondta, ő nem járt a kollégium épületében. Amikor azt kérdezték a Székelyszentkirályon bejegyzett cég képviselőjétől, felró-e magának valamit a tragédia kapcsán, László Sándor bevallja, hogy nem érti a kérdést, aztán amikor azt kérdezték tőle, sajnálja-e a történteket, igennel válaszolt.
A Hargita megyei rendőr-főkapitányság által indított nyomozást kedden átvette a marosvásárhelyi táblabírósági ügyészség. Gianina Oreviceanu, a nyomozó hatóság szóvivője a News.ro hírportálnak elmondta, hogy négy bűncselekmény tárgyában indult úgynevezett in rem eljárás (tehát még nem gyanúsítottak meg senkit): gondatlanságból elkövetett emberölés, továbbá három esetben gondatlanságból elkövetett testi sértés. A falomlás helyszínére ugyanakkor megérkeztek az építésügyi felügyelet szakértői is, hogy kiderítsék, milyen okok vezettek a tragédia bekövetkezéséhez.

Megkezdte a tanúk kihallgatását a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületénél történt falomlás ügyében vizsgálódó marosvásárhelyi táblabírósági ügyészség.
Ezzel egy időben közleményt bocsátott ki a tragédia kapcsán a székelyudvarhelyi iskola épületének és kollégiumának tulajdonosa, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye, megdöbbenésének és szomorúságának adva hangot a történtek miatt. Felidézik, hogy az 1948-ban államosított épületegyüttes – két iskola és egy bentlakás – 2004-ben került vissza az érsekség tulajdonába. Azóta az épületegyüttest oktatási célokra Székelyudvarhely önkormányzata bérli.
„Az átfogó felújítási munkálatok többmillió eurós fedezetének előteremtésén az Érsekség fáradozott. A két iskolaépület felújítása lezárult, a bentlakás felújítása jövő évben kezdődött volna. Nincs tudomásunk arról, hogy az épületben szerkezeti problémák lennének, az épület használói sem jeleztek eddig semmi ilyet. Az épület közelében folyó kerítésjavítás és vízelvezetési munkálatok végzésének szándéka ismeretes előttünk” – olvasható a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség közösségi oldalán közzétett állásfoglalásban. Hozzátették, az érsekség belső kivizsgálást indított az ügyben és szeretné, hogy szakértők mielőbb tisztázzák az épület összeomlásának okát.
Közölték, Kovács Gergely érsek még a tragédia estéjén a helyszínre igyekezett, a keddi nap folyamán részt vett az illetékes hatóságokkal folytatott megbeszéléseken, „mind a felelősségek kapcsán, mind a tanulóknak, családjuknak, a pedagógusoknak és az érintetteknek nyújtandó támogatás érdekében”. Az érsek délután meglátogatta az udvarhelyi kórházban ápolt két diáklányt.

Mély fájdalommal értesültünk a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonával történt tragédiáról – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn az MTI-vel.

Nem tartották földrengésveszélyesként nyilván a hatóságok a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonát, amelynek egyik külső fala hétfő délután beomlott, maga alá temetve négy gyermeket, akik közül az egyik életét vesztette.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!