
Az Argeș és Brassó megyei hegyi mentők, valamint a hegyi csendőrség egységei negyedik napja keresnek két gyergyószentmiklósi hegymászót, akiknek a hét végén veszett nyoma a Fogarasi-havasokban – írja az MTI.
2016. november 16., 18:522016. november 16., 18:52
A testvérpár szombaton indult el megmászni a Fogarasi-havasok és egyben Románia legmagasabb csúcsát, a 2544 méter magas Moldoveanut. A Fogarasi-havasokban azonban e napokban helyenként egyméteres hó hullott. A mentőket a családjuk riasztotta, miután nem sikerült felvenni velük a kapcsolatot.
Autójukat hétfőn megtalálták a Brassó megyei Felsőszombatfalva közelében, a Fogarasi-havasok lábánál. A 37 és 34 éves férfi keresésében mintegy harmincan vesznek részt. Az Adevărul napilap szerint szerda délben helikopterrel is átfésülték azt az útvonalat, ahol a hegymászók haladhattak. Állítólag a gyergyószentmiklósi testvérek egy napra vittek élelmiszert magukkal. A keresést az is nehezíti, hogy a frissen lehullott hó következtében nagy a lavinaveszély.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!