2012. január 09., 07:532012. január 09., 07:53
„Országos szinten mindössze hét, vírusos megbetegedést regisztráltak az utóbbi hetekben, elsősorban az ország keleti részében található megyékben. Mindegyik esetben a már ismert, szezonális H3N2 influenzavírusról van szó” – mutatott rá Molnár Géza.
Hozzátette: az utóbbi két hétben csökkent a megbetegedések száma, amely a legfrissebb, pénteki adatok szerint a nullához közelít, a vírusfertőzés terjedésének mérséklődése elsősorban az iskolai, illetve munkaszüneti időszaknak tudható be. Molnár ugyanakkor azt is elmondta: mivel az oltóanyagok felhasználtsága eddig viszonylag gyengének bizonyult, a szakemberek egyelőre várakozó álláspontra helyezkedtek.
Az egészségügyi tárca által biztosított ingyenes oltóanyag egyébként a háziorvosi rendelőkben és a kórházakban igényelhető, a szaktárca emellett az alapvető higiénés szabályok betartásának szükségességére is felhívja a lakosok figyelmét, kitérve a gyakori kézmosás fontosságára.
Az ECDC adatai szerint az európai országokban szintén a H3N2 vírus a domináns, emellett azonban a H1N1 vírus is okozott megbetegedéseket. Az elmúlt év utolsó hetében helyi járványokat jelentettek Hollandiában, Norvégiában, valamint Spanyolországban, Ausztriában és Szlovéniában pedig szórványos halmozódásokat regisztráltak – derült ki a jelentésből.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.