Hirdetés

Nagyobb költségvetésből gazdálkodhat Kolozsvár

A Fellegvár korszerűsítését és a Szamos hajózhatóvá tételét tervezi 2012-ben a kolozsvári önkormányzat, melynek idei költségvetése 13 százalékkal emelkedett az elmúlt évhez képest – jelentette be Radu Moisin, a kincses város ügyvivő polgármestere tegnapi sajtótájékoztatóján.

Kiss Előd-Gergely

2012. január 19., 08:082012. január 19., 08:08


Hozzátette: ez utóbbi projektet az elképzelések szerint holland segítséggel fogják megvalósítani, egy németalföldi cég ugyanis vállalta a terv megvalósíthatósági tanulmányának díjmentes elkészítését. Az ideiglenes polgármester közölte: a városvezetésnek összesen 962 millió lej áll rendelkezésére ebben az évben, ennek nagy részét befektetésekre fordítják.

„Először fordul elő, hogy a költségvetés több mint 40 százalékát beruházásokra költjük, az erre szánt összeg egyébként a tavalyi 260 millió lejről 415 millió lejre emelkedett 2012-ben” – hangsúlyozta a városvezető. A városi büdzsé közel 24 százalékát kultúrára és oktatásra költi a városvezetés, 22,49 százalékát városfejlesztésre, illetve infrastruktúrára, 14,81 százalékát pedig szociális juttatásokra.

A források további 12 százalékából a helyi tömegközlekedést fejlesztik, és mintegy 10 százalékot szánnak karbantartásra és a közrend fenntartására. Az egészségüggyel és sporttal kapcsolatos projektek, valamint a gazdasági és turisztikai fejlesztések a  endelkezésre álló források 5-6 százalékát teszik majd ki.

„A költségvetés tervezett összegei nem véglegesek, apróbb módosítások még várhatók a közeljövőben, ezzel kapcsolatban kikérjük a helyi önkormányzat frakcióvezetőinek véleményét is” – magyarázta Moisin. Hozzátette: 2012-ben számos, európai uniós forrásból finanszírozott projektet fognak elindítani, a francia–svájci együttműködési program keretében pedig várhatóan további 9 millió svájci frankot fog kapni a polgármesteri hivatal. Idén kezdik meg a filharmónia új székházának is otthont adó Erdélyi Kulturális Központ építését a Kossuth Lajos (21. Decembrie 1989.) utca 106. szám alatt. Tervezik továbbá egy szociális otthon létrehozását, valamint a már megkezdett parkolóházak befejezését is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
2026. október 08., csütörtök

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?

Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?
Hirdetés
Hirdetés