
A MÚRE szerint a Transindex bocsánatkéréssel tartozik Váta Lórándnak
Fotó: Biró István
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) becsületbírósága szerint a Transindex.ro portál megsértette az újságírói etikát azokban a cikkeiben, amelyben azt állította, hogy Váta Lóránd színész szexuális zaklatást követett el.
2017. november 08., 12:002017. november 08., 12:00
2017. november 08., 12:222017. november 08., 12:22
A szakmai szervezet azzal kapcsolatban bocsátott ki állásfoglalást szerdán, hogy a kolozsvári székhelyű portál a napokban két cikkben is azt állította: Váta Lóránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze évekkel ezelőtt szexuálisan zaklatott két férfit. A portál a feltételezett szenvedő alanyok, Kálmán Szabolcs és Barta Máté elmondása alapján állította be zaklatóként a színészt.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán előadótanárként is tevékenykedő Váta Lóránd kedden közösségi oldalán személye nyilvános lejáratásának, magánélete kiteregetésének és a nyilvánosság előtti meghurcolásnak nevezte a róla szóló cikkeket, és jogi lépéseket helyezett kilátásba.

Határozottan cáfolja Váta Lóránd kolozsvári színművész a Transindex portál két cikkében ellene felhozott szexuális zaklatási vádakat.
Szerdai állásfoglalásában a MÚRE becsületbírósága megállapítja, hogy Kulcsár Árpádnak, a Transindex főszerkesztőjének november 5-én közölt Erdélyben nem merült fel senkinek a neve szexuális zaklatások kapcsán? Akkor íme egy történet című, illetve a portálon november 6-án névtelenül posztolt Újabb fejlemények Váta Lóránd-ügyben, és néhány fontos kérdés tisztázása című írás
Az írások szerzője vagy szerzői megsérti(k) a MÚRE Etikai kódexének 2 paragrafusát: „Az újságírónak, a közélet szereplőjeként és a nyilvánosság alakítójaként tiszteletben kell tartania az emberi jogokat, a másság elismerése jegyében kell hivatását gyakorolnia. Nem kelthet gyűlöletet; vallása, felekezeti hovatartozása vagy állapota, neme, testi vagy szellemi állapota, mássága, életkora, életmódbeli különbözősége miatt nem terjeszthet senkiről előítéletet szolgáló rágalmakat, ezek miatt senkit sem becsmérelhet.”
A szakmai szervezet szerint a portál áthágja a 3. paragrafust is, amely kimondja: „Az újságíró joga és kötelessége a tájékoztatás. Az újságíró kötelessége annak mérlegelése, hogy a feltárt tények nyilvánosságra hozatala sérti-e mások személyi biztonságát, illetve személyiségi jogait. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. A személyiségi jogok között tiszteletben kell tartani az egyének jogát a magánélethez.” A MÚRE kifogásolja, hogy a Transindex nem szólaltatja (vagy a szerzők nem szólaltatják) meg az érintett felet, noha z etikai kódex 10. paragrafusa értelmében: „Az újságírónak az érintett felek véleményét nyilvánosságra kell hoznia.”
A MÚRE becsületbíróságának határozott álláspontja, hogy Kulcsár Árpád szerzőként és a Transindex.ro főszerkesztőjeként is nyilvános bocsánatkéréssel tartozik az emberi méltóságában megsértett és megalapozatlanul bizonyítékok nélkül megvádolt félnek – szerepel az újságírószervezet állásfoglalásában.
A Transindex egyébként szerdán azzal a megjegyzéssel tette közzé a szakmai szervezet becsületbíróságának állásfoglalását, hogy a portál szerkesztőségének egyetlen munkatársa sem MÚRE-tag.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!