Hirdetés

Minority SafePack: Vincze Loránt büszke az egymillió aláírásra, de még nincs ok ünneplésre

•  Fotó: FUEN

Fotó: FUEN

Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke a Krónikának elmondta, célul tűzték ki, hogy legalább 10-20 százalékkal túlteljesítik a polgári kezdeményezésekre vonatkozó európai uniós szabályozás által előírt egymilliós küszöbértéket.

Gyergyai Csaba

2018. március 29., 23:502018. március 29., 23:50

Amint arról beszámoltunk, határidő előtt teljesítette küldetését a FUEN: a csütörtökig összesített adatok szerint átlépte az egymilliós küszöbértéket a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatóinak száma.

korábban írtuk

Kisebbségvédelmi küldetés teljesítve: már egymillióan támogatják a Minority SafePack polgári kezdeményezést
Kisebbségvédelmi küldetés teljesítve: már egymillióan támogatják a Minority SafePack polgári kezdeményezést

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által összesített adatok szerint eddig egymillió uniós állampolgár támogatta aláírásával a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést.

Hirdetés
Idézet
Minden kétséget kizáróan elmondhatjuk, hogy a Minority SafePack európai mozgalommá tette a kisebbségvédelmet. Az adatok azt mutatják, hogy több mint tíz országban túlléptük az aláírások területi eloszlására vonatkozó követelményt, így az eddigi sikeres polgári kezdeményezések között is a középmezőnybe kerültünk”

– mutatott rá. Vincze örvendetesnek nevezte, hogy olyan országok is bekapcsolódtak – Bulgária, Litvánia, Spanyolország, Lettország –, amelyek nem is tagjai a FUEN-nek, így a kampány elején nem is számoltak azzal, hogy ott is gyűlnek majd az aláírások.  

„Bár teljesítettük a vállalást, még nem jött el az ünneplés ideje. Az utolsó pillanatig folytatjuk az aláírások gyűjtését. Minden egyes támogató aláírás számít, és minden szignó a közösség erejét mutatja. Mindenkit arra kérek, írja alá és népszerűsítse a kezdeményezést” – tette hozzá.

Kérdésünkre, hogy készült-e pontos kimutatás arról, hogy az egymillió aláírónak hány százaléka magyar, Vincze azt válaszolta, csak április 4-én, a gyűjtés lezárása után tudnak pontos adatokkal szolgálni. „Érdemes azt megfigyelni, hogy a korábbi kezdeményezések esetében is az volt a gyakorlat, hogy mindig volt egy ország, amely kimagaslóan teljesített, onnan gyűlt össze a támogatások fele, vagy több mint 50 százaléka.

Idézet
Ezt látjuk Magyarország esetében is, ahol 500 ezernél több aláírás gyűlt össze. Ez európai trend, nincs ebben semmi kivetnivaló, sőt büszkék lehetünk arra, hogy a magyarság egyként csatlakozott a kezdeményezéshez”

– mondta Vincze Loránt.

A FUEN elnöke külön köszönetet mondott az RMDSZ-nek, hogy élére állt a kezdeményezésnek, és „mindvégig a Minority SafePack hajtómotorja volt”. „Megköszönöm az erdélyi magyaroknak a támogatást, nélkülük közel sem kerülhettünk volna a sikerhez. Azért is hálásak lehetünk, hogy kezdeményezésünk olyan magyar üggyé nőtte ki magát, amely egyöntetű támogatást élvez mind a magyarországi, mind a határon túli magyarok körében” – fogalmazott.

•  Fotó: Vincze Lóránt/Facebook Galéria

Fotó: Vincze Lóránt/Facebook

Több hónapos procedúra következik

A polgári kezdeményezésekre vonatkozó EU-szabályozás az egymillió támogató aláírás követelménye mellett az aláírások területi eloszlására vonatkozó követelményt is tartalmaz. Ez szerint legalább hét EU-tagállamban kell az aláírások számának meghaladnia egy – az illető ország EP-képviselőinek számával arányos – országos küszöbértéket. A FUEN becslése szerint az országos küszöböt eddig tíz tagállamban – Romániában, Magyarországon, Szlovákiában, Lettországban, Spanyolországban, Dániában, Horvátországban, Bulgáriában, Litvániában és Szlovéniában – sikerült túllépni.

Jó esély mutatkozik ugyanakkor arra, hogy az aláírásgyűjtés lezárultáig Olaszországban, Ausztriában és Lengyelországban is összegyűl az országos küszöbértéket meghaladó aláírásszám.

A végleges adatokat a szervezők szerdán, április 4-én az európai ernyőszervezet székhelyén, a németországi Flensburgban, illetve Kolozsváron, az RMDSZ székházában ismertetik romániai idő szerint 11 órakor, az eseményeket a Minority SafePack Facebook-oldalán élőben lehet követni. Vincze Loránt elmondta, az aláírásokat minden tagországban külön ellenőrzik (az íveket és az online adatbázist is), erre három hónap áll rendelkezésre, ezt követően fordulnak az Európai Bizottsághoz.

Az elmúlt évben volt példa arra, hogy hasonló akció feleslegesnek bizonyult: 1,3 millió állampolgár támogatta azt a kezdeményezést, amely a glifozát gyomirtó betiltását követelte, az Európai Parlament azonban ennek ellenére megszavazta a használatát további öt évre. Vincze Loránt erre vonatkozó felvetésünket nem kívánta kommentálni.

Mint mondta, bíznak abban, hogy a nagyszámú aláírás markáns üzenetet fogalmaz meg: az EU-nak el kell ismernie és védenie kell az őshonos kisebbségeket és nyelvi csoportokat. „A kezdeményezés sikere túlmutat a FUEN tagszervezetein, a valós nyelvi és kulturális sokszínűséget óhajtó polgárok európai mozgalmává vált. Nem foglalkozunk más ügyekkel, a miénkre koncentrálunk” – tette hozzá.

Orbán Viktor: most az EU-n a sor!

Orbán Viktor levélben gratulált Kelemen Hunornak, a RMDSZ elnökének ahhoz, hogy átlépte az egymilliós küszöbértéket a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatóinak száma – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtök este.

Idézet
Örömmel értesültem róla, hogy az európai polgárok kellő számban kimondták: olyan Európát akarnak, amely egységesen kiáll az Európai Unióban élő, őshonos nemzeti kisebbségek mellett.

Büszkék vagyunk rá, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és az RMDSZ által közösen elindított nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést aláírók száma átlépte az egymilliót” – áll a levélben.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet: most már az Európai Unión a sor, hogy eleget tegyen polgárai kérésének. „Engedjék meg, hogy bátor kezdeményezésükhöz és az elért eredményhez szívből gratuláljak, s azt kívánjam, hogy a nagyszerű kezdést hasonló folytatás kövesse!” – zárul a miniszterelnök levele.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
Hirdetés