Mindenkinek jár a kárpótlás

Ezeket a pontosításokat tartalmazza a munka- és családügyi minisztérium tegnap közvitára bocsátott kormányhatározat-tervezete, amelylyel a tárca eloszlatná a 2000/189-es számú jóvátételi törvény – és annak alkalmazási módszertana – körüli értelmezéseket és az ebbõl eredõ pereskedéseket.

Törvény és értelmezése

A tárca azután készítette el határozattervezetét, hogy egyre nyilvánvalóbbá vált: a kárpótlási jogosultságot elbíráló egyes megyei nyugdíjpénztárak, de a vitás eseteket tisztázó bíróságok és törvényszékek is eltérõ módon értelmezik a törvényt. Ilyen sajátos értelmezésként említik, hogy egyes fórumok szerint csak azoknak a román állampolgároknak jár jóvátétel, akik 1940. szeptember 6-a és 1945. március 6-a között a román közigazgatás alatt álló területre menekültek, illetve akiket ide telepítettek, vagy toloncoltak, mint például az 1940. augusztus 30-i, második bécsi döntés nyomán Magyarországhoz visszatért Észak-Erdély román nemzetiségû lakói. Ellenben nem jogosultak kárpótlásra azok a román állampolgárok, akik román területrõl „a horthysta Magyarország által ideiglenesen megszállt területre\" költöztek át, mert „a román állam nem zaklatta állampolgárait etnikai alapon\". Utóbbiak közé tartoznak a második bécsi döntés után román közigazgatásban maradt Dél-Erdélybõl az õket ért nemzetiségi zaklatás miatt Észak-Erdélybe menekült magyarok, s akiknek a kárpótlási kérvényét sorozatosan elutasítják egyes megyei nyugdíjpénztárak.

A legtöbb elutasítás Kolozs megyében fordult elõ. A nyugdíjpénztár elbírálóbizottsága ugyanis kitart amellett, hogy a kárpótlási törvény az 1940. szeptember 6. után Észak-Erdélybe berendezkedõ Horthy-adminisztrációról és az általa etnikai alapon meghurcoltak vagy zaklatottak kárpótlásáról rendelkezik, nem pedig azokról, akik Dél-Erdélybõl Észak-Erdélybe távoztak. A testület szerint a román közigazgatásba került magyarok Dél-Erdélybõl önszántukból távoztak Észak-Erdélybe; az 1940. szeptember 6-án berendezkedõ, Ion Antonescu tábornok vezette szélsõjobb katonai diktatúra, illetve a Románia 1944. augusztus 23-i átállását követõen hatalomra kerülõ Sãnãtescu-, majd Rãdescu-kormány nem zaklatta a nemzeti kisebbségeket.

Az ilyen félreértelmezéseknek venné elejét, és legalább ötezer kérvényezõ vitás ügyét rendezné a kezdeményezés. A minisztérium szerint a meghurcoltatás ténye nem az érintett etnikai hovatartozásától, hanem annak állampolgárságától függ, „a jóvátétel tehát minden román állampolgárra érvényes, függetlenül attól, hogy a zaklatás a román állam területén vagy azon kívül történt\". Ugyanakkor az otthonról való „elmenekülés okát csak az adott idõszak valóságához mérten lehet értelmezni, miután közismertek a határmódosítások, Erdély egy részének Magyarországhoz való (vissza)csatolása nyomán végbement akkori etnikai zaklatások\".

A legfelsõbb törvényszék nem elég?

A kárpótlási törvény visszás alkalmazására korábban a legfelsõbb törvényszék is felfigyelt. Úgynevezett joggyakorlat-egyesítõ intézkedés keretében 2007. május 7-i – a Hivatalos Közlönyben 2007 decemberében megjelent – 41-es határozatában ugyanazt mondta ki, amit a határozattervezet.

A testület azután döntött így, hogy az RMDSZ a diszkriminációellenes tanácshoz fordult, kifogásolva, hogy a magyarokkal szemben diszkriminatív módon alkalmazzák a kárpótlási törvényt. „A legfelsõbb igazságszolgáltatási intézmény valamennyi részlegének együttes ülésén százhúsz bíró közösen hozta ezt a döntést, amelyhez minden hivatalnak kötelessége alkalmazkodni\" – mondta el a Krónikának a legfelsõbb bíróság sajtóirodájának munkatársa, Stelian Bodeanu írnok. Ennek ellenére az azóta eltelt idõszakban a Kolozs megyei nyugdíjpénztár álláspontja nem változott. Vasile Dolean igazgató akkor sok félreértést tisztázó, elõrelépést jelentõ határozatként értékelte a rendelkezést, de jelezte: alkalmazása további egyeztetések kérdése.

„Éppen azért nyújtottuk be a kormányhatározat-tervezetet, hogy ha úgy tetszik, megerõsítést nyerjen a legfelsõbb törvényszék határozata\" – nyilatkozta a Krónikának Eckstein-Kovács Péter. Az RMDSZ-es szenátor és Máté András Levente képviselõ szerint erre azért van szükség, mert például Kolozs megyében elõfordult, hogy a nyugdíjpénztár semmibe vette a legfelsõbb semmítõszék közgyûlésének határozatát, és kénye-kedve szerint értelmezte a törvényt. A módosításban azt is kérték, hogy azok, akiket eddig minden szinten elutasítottak, újra kérvényezhessék a jogorvoslatot.

Jóvátétel a szenvedésért

A 2000/189-es törvény alapján az 1940. szeptember 6-a és 1945. március 6-a között Romániában gettókba és lágerekbe hurcolt, lakóhelyükrõl eltávolított, fogva tartott, munkaszolgálatra kényszerített személyek; illetve az ún. halálvonat túlélõi, a nemzetiségi alapú gyilkosságok áldozatainak özvegyei ingyenes egészségügyi és gyógyszerellátásra, évente egyszer díjmentes gyógyfürdõkúrára, hat távolsági utazásra, illetve díjmentes telefon-, rádió- és televízió-bérletre jogosultak. A meghurcoltatás tényét korabeli dokumentumokkal, végsõ esetben két tanú közjegyzõ elõtt tett nyilatkozatával lehet bizonyítani.