Hirdetés

Mellrákszűrő programot indítanak – nagy szükség lenne a betegség korai diagnosztizálására

•  Fotó: Amberusa.com

Fotó: Amberusa.com

Jó ötletnek tartják a Krónikának nyilatkozó orvosok, hogy az egészségügyi minisztérium jövő évtől mellrákszűrési programot indít, szerintük azonban ennek sikerességéhez elengedhetetlen egyrészt a széles körű tájékoztató kampány, ugyanakkor az infrastruktúra fejlesztése.

Bíró Blanka

2017. november 09., 16:342017. november 09., 16:34

Nagy szükség lenne az országos mellrákszűrési programra a szakemberek szerint, akik nem győzik hangsúlyozni, hogy a betegség korai felfedezése életet menthet. A Krónikának nyilatkozó szülész-nőgyógyászok ezért üdvözlik a kormány tervét, miszerint

2018 elején kísérleti jelleggel elindulhat a program, amelyet 21 millió eurós vissza nem térítendő pályázatból finanszírozna az állam.

Hirdetés

A szakértők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy mindez nem biztos, hogy elég, hiszen a hatékony diagnosztizáláshoz és kezeléshez elengedhetetlen az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése.

Lucia Daina, a nagyváradi megyei sürgősségi kórház orvos igazgatója lapunknak arról számolt be: az egészségügyi minisztérium már öt éve ígéri, hogy elindítja a mellrák- és a vastagbélrákszűrést. A szakember rendkívül hasznosnak tartaná ezeket, hiszen

életet menthet, ha időben diagnosztizálják a betegséget.

Rámutatott, jelenleg csak abban az esetben végzik el a mellrák diagnosztizálásához szükséges vizsgálatokat, ha a páciens számára a háziorvos küldőpapírt állít ki, ilyenkor azonban már felmerült a kór jelenlétének gyanúja, nem beszélhetünk megelőzésről. Lucia Daina ugyanakkor hangsúlyozta:

a program akkor lesz eredményes, ha korrekt és széles körű tájékoztató kampányt szerveznek, amelynek során felhívják az érintettek figyelmét a lehetőségre.

Ez azért fontos, mert például a nagyváradi kórházban jelenleg is zajlik méhnyakrákszűrés, de nagyon kevés nő jelentkezik. Az orvos hangsúlyozta: minden nőnek ajánlott, hogy a rendszeres nőgyógyászati vizsgálat mellett – kórtörténetétől függően – 2-3 vagy 5 évente vegyen részt mellrákszűrésen is. Lucia Daina bízik benne, hogy valóban beindul a minisztérium programja, és sikerül visszaszorítani a mellrák okozta halálesetek számát, jelenleg ugyanis Románia vezeti ebben a tekintetben az európai statisztikákat.

Antal Álmos: jól felszerelt onkológiákra is szükség van

Antal Álmos nőgyógyász, a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház orvos igazgatója is támogatja az elképzelést, sőt szerinte nemcsak egyes régiókban, hanem az egész országban be kellene indítani. A kísérleti projekt ugyanis egyelőre az ország négy régióját – az északnyugatit és nyugatit, valamint az északkeletit és délkeletit – érinti.

Antal szerint viszont mindenekelőtt az infrastruktúra fejlesztésére, illetve a szükséges felszerelések biztosítására lenne nagy szükség, a sepsiszentgyörgyi kórházban például nincs a mammográfiai szűrést lehetővé tevő berendezés.

A szakember hangsúlyozta: világszerte évente 400 ezer nő halálát okozza az emlőrák, Magyarországon körülbelül 2500, míg Romániában mintegy 3500 áldozata van a betegségnek. Minden 45 és 60 év közötti nőnek – különösen azok, akiknek a családjában volt mellrákos beteg – rendszeresen részt kellene vennie szűrésen.

•  Fotó: Amberusa.com Galéria

Fotó: Amberusa.com

Magyarországon egyébként levélben értesítik a nőket, hogy jelentkezzenek a szűrésre, mutatott rá a szakorvos. Antal Álmos is hangsúlyozta, hogy a korai diagnózis felállítása életet menthet, hiszen ha még nincs áttét a nyirokcsomókra, akkor meg lehet hosszabbítani a beteg életét, sőt a gyógyulásra is van esély. A hatékony kezeléshez azonban mindenképpen szükség van további beruházásokra, elsősorban jól felszerelt onkológiákra, hiszen a műtét mellett a korszerűen alkalmazott sugárkezeléssel, kemoterápiával lehet felvenni a harcot a kórral.

A szakember arról is beszámolt:

Kovászna megyében is volt már példa arra, hogy idejében diagnosztizálták az örökletes mellrákot, ezzel pedig megmentették a beteg életét.

Hozzátette: az önvizsgálat nem elég, az apró daganatokat nem tudja felfedezni a páciens, ezért nagy segítség lenne az országos szűrőprogram.

Öt évig zajlik a szűrőprogram

Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a 21 millió euróból megvalósuló program a mellrák megelőzését, korai felismerését, diagnosztizálását és korai kezelését teszi lehetővé. A projekt öt évig zajlana, a szűréseken pedig 30 ezer nő vehet részt. A szűrővizsgálat kedvezményezettjei elsősorban hátrányos helyzetű térségekben, vidéken élő, munkanélküli vagy hátrányos helyzetű etnikai közösségek női tagjai lesznek. A közlemény szerint

az egészségügyi tárca 191 millió euró EU-s támogatásból öt országos szűrőprogramot indít: méhnyakrák-, mellrák-, tuberkulózis-, B,C, D típusú hepatitisz és terhességi szűrővizsgálatot.

Az uniós pénzekből az ingyenes mammográfiás szűrést, a felfedezett daganatok ultrahangos elemzését, a daganatok biopsziáját és az eredmények kiértékelését, valamint a korai stádiumú mellrákkal diagnosztizált páciensek kezelését fogják fedezni.

A szaktárca közleménye rámutat, a kísérleti jellegű program elindítása alapján fejlődhet az infrastruktúra és az orvosi személyzet is tapasztalatra tehet szert, valamint kidolgoznak majd olyan szűrési, diagnosztizálási és kezelési procedúrákat, amelyek segítségével a későbbiekben országos szinten is kiterjeszthetik a szűrővizsgálatot. A szaktárca prioritásként kezeli a betegségek megelőzését, amely által javulhat a társadalom életminősége és egészségügyi állapota.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés