
Nyilvánosan védelmébe vette a Tőkés László EP-képviselő által az elmúlt időszakban többször bírált, nem egyszer éppen a szövetséggel való „összebútorozással" vádolt Csűry István református püspököt az RMDSZ.
2016. július 04., 15:302016. július 04., 15:30
2016. július 04., 16:542016. július 04., 16:54
Az RMDSZ szerint Tőkés László „volt püspökhöz nem méltó módon, alaptalanul\" rágalmazza a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) jelenlegi választott vezetőit. Az alakulat három területi szervezete, a Bihar, Szatmár és Szilágy megyei hétfőn közös állásfoglalásban vette védelmébe Csűry István püspököt, elmarasztalva a jelenleg európai parlamenti képviselőként tevékenykedő elődjét.
Mint arról beszámoltunk, Tőkés László az elmúlt időszakban többször vádolta azzal utódját, hogy „egyoldalú és látványos módon az RMDSZ mellett kötelezi el az egyházat\". A KREK volt püspöke ugyanakkor azzal is megvádolta Csűry Istvánt, hogy együttműködött a kommunista román titkosszolgálattal, a Szekuritátéval.
Az RMDSZ három területi szervezetének vezetői szerint Csűry István püspök nem a folytonos viszálykeltés, hanem másfajta egyházi és világi szolgálat alapján irányítja egyházát. Közös állásfoglalásuk szerint Tőkés Lászlót zavarja, hogy a KREK jelenlegi püspöke által „következetesen vállalt, a magyar emberek által támogatott út eredményes\". Az RMDSZ szerint Tőkés „volt püspökhöz nem méltó módon, alaptalanul rágalmazza\" a KREK választott vezetőit, „ostorozza és bünteteti azokat, akik egységteremtő munkásságban dolgoznak\".
Az állásfoglalás azt állítja, Tőkés „kizáratta\" az Erdélyi Magyar Néppártból (EMNP) „a sikeres kolozsvári összefogás egyik szereplőjét\", unokaöccsét, Gergely Balázst. (Az EMNP a múlt héten azzal az indokkal vonta meg a politikai bizalmat az alakulat volt alelnökétől, hogy a párt jelöltjei ellen kampányolt a helyhatósági választás kampányában. Gergely Balázs az RMDSZ jelöltlistájának második helyén szerzett tanácsosi mandátumot a kolozsvári képviselőtestületben).
„Ez úton felszólítjuk Tőkés Lászlót, hagyja abba közösségünknek ártó, felelőtlen megnyilvánulásait, a köztiszteletben álló közösségi vezetők rágalmazását, különös tekintettel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tisztségviselőire. Anyaországi politikusként, ha tud, segítsen, de ha nem, akkor ne ártson sem egyházi, világi vagy civil közösségi ügyeink szolgálatának\" – szerepel az RMDSZ három megyei szervezete nevében kibocsátott állásfoglalásban.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!