Hirdetés

Megvédenék a bántalmazástól az orvosokat

Az állami egészségügyi intézményekben dolgozó orvosok és ápolók elleni agresszióra hívja fel a figyelmet a Sanitas szakszervezet, amely országos kampányt is indított a bántalmazás megfékezése érdekében.

Szucher Ervin

Bíró Blanka

Kiss Előd-Gergely

Kőrössy Andrea

2016. március 05., 15:242016. március 05., 15:24

A jelenséggel kapcsolatban a Román Orvosi Kamara (CMR) is lesújtó adatokat közölt: mint rámutattak, az országos egészségügyi rendszerben szinte mindennapossá vált az alkalmazottakat érintő agresszió. Statisztikájuk szerint az orvosok és asszisztensek mintegy 85 százalékát érte már verbális bántalmazás a munkahelyén, az esetek 10 százalékában pedig tettlegességig fajult a helyzet.

Leonard Bărăscu, a Sanitas országos elnöke nemrég úgy nyilatkozott: az alkalmazottak védelmét biztosító törvényes keretre van szükség, ugyanakkor a betegeknek is meg kell érteniük, hogy együttműködésre van szükség, hiszen stresszhelyzetben nehéz eredményesen dolgozni. Vasile Neagovici, a szakszervezet Kovászna megyei elnöke a napokban a prefektúrától kért segítséget: beadványnyal fordult a kormányhivatal társadalmi párbeszédért felelős bizottságához, amelyben konkrét intézkedéseket sürgetett. Neagovici hangsúlyozta: az egyik legnagyobb probléma, hogy a legtöbb bántalmazásról tudomást sem szerez senki, a megfenyegetett, meglökdösött orvosok, asszisztensek és betegápolók ugyanis nem tesznek feljelentést, hiszen nincs olyan jogszabály, amely a védelmüket szavatolná.

„Egyre kiszolgáltatottabb a páciens”

Aggasztónak tartja a helyzetet Antal Álmos, a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház orvos igazgatója is, aki lapunknak úgy fogalmazott: a bántalmazás az egészségügyben nem jelent újdonságot, a rendszer más hibái miatt pedig egyre kisebb eséllyel lépnek fel ellene, emiatt mindenki elégedetlen, feszült. Elmondása szerint valóban mindennapos a verbális agresszió, az egészségügy hiányosságai miatt ugyanis a beteg egyre kiszolgáltatottabb.

„Sorban áll egy páciens például vérvételre, és amikor sorra kerül, akkor derül csak ki, hogy elfogyott az erre szánt keretösszeg, így kénytelenek vagyunk küldözgetni egyik helyről a másikra. Nem csoda, hogy elfogy a türelmük. Gyakran nem is az orvost szidják, hanem a rendszert, a politikusokat, de mi halljuk ezt meg” – magyarázta Antal Álmos. A sepsiszentgyörgyi szakember kifejtette: a helyzet főként a sürgősségi ellátásban kiélezett, hiszen ott fokozottan érvényes, hogy a „torz kommunikáció agressziót eredményez” – előfordul, hogy a beteg alkoholt fogyasztott, vagy egy hozzátartozója veszíti el a fejét, mert úgy véli, nem megfelelően viszonyulnak a pácienshez.

„Az orvosok között is előfordul az agresszivitás, ők is konfrontálódnak egymással” – tette hozzá Antal. Véleménye szerint sok mindent szabályozni kellene az egészségügyben: például, hogy kinek a hatáskörébe tartozik a dohányzásra vonatkozó tilalom betartatása, emellett arra is figyelni kellene, hogy ne kiabáljanak azzal a szülővel, aki beteg gyermekével rohan be a sürgősségre, és figyelmetlenségből a mentő helyére parkol. „Mindenképpen szükség volna az egészségügyi alkalmazottak védelmét biztosító törvényre is, hiszen ugyan közalkalmazotti minőséggel rendelkeznek, amikor felelősségre kell vonni őket, de a hatósági közeg bántalmazására vonatkozó szabályozás rájuk már nem vonatkozik” – hívta fel a figyelmet a sepsiszentgyörgyi orvos.

Új törvényt várnak a parlamenttől

A tapasztalatok szerint Kolozs megyében is elsősorban a sürgősségi ellátásban jellemző az alkalmazottakkal szembeni verbális és fizikai erőszak, de a pszichiátriai osztályokról és a kolozsvári szívkórházból is jeleztek már hasonló eseteket – tudtuk meg Ştefan Romantól, a Sanitas megyei vezetőjétől.

„A verbális agresszió a megye valamennyi egészségügyi intézményében rendszeres. Az ország déli megyéihez képest ugyan ritkában fordul elő ilyesmi, de attól még ugyanúgy megtörténik itt is, mint máshol” – magyarázta Roman. A szakszervezet által indított, március közepéig tartó országos kampányról elmondta: szeretnék, ha a parlament egy az egészségügyi alkalmazottakat védő törvényt fogadna el. „A személyzet fizikai és pszichikai megterhelése így is óriási, már csak a külső agresszió hiányzik” – hívta fel a figyelmet Ştefan Roman.

A marosvásárhelyi kórházakban azzal próbálják elejét venni a bántalmazásnak, hogy a vizsgálatok és kezelések elvégzése mellett igyekeznek részletes felvilágosítást adni a pácienseknek jogaikról és kötelezettségeikről – közölte Ioan Popşor, a Sanitas Maros megyei alelnöke. Elmondása szerint a megyében főként az orvosok és asszisztensek nagyarányú elvándorlásának betudható személyzethiány okozza a legtöbb konfliktust. A megyében egyébként nem készült felmérés a témában, de Popşor úgy véli: ha az agressziót elszenvedett alkalmazottak aránya elérné a 10 százalékot, mint Bukarestben, az már óriási gondot jelentene. A térségben ugyancsak a sürgősségi osztályon fordul elő leggyakrabban, hogy főként roma családtagok összeszólalkoznak, vagy akár össze is verekednek.

Japánsztrájkot terveznek az orvosok

Japánsztrájkba kezdenek március 21-étől az ország több kórházának orvosai, akik többek között a elégtelen munkakörülményeket és a személyzethiányt róják fel, szerintük ugyanis a folyamatos kivándorlás miatt egyre többet kell dolgozniuk. A tiltakozó akciót három szakszervezet – az Alfa Kartell, a Hippokratész és az orvosi érdekvédelmi szervezeteket tömörítő föderáció – hirdette meg csütörtökön. A Mediafax hírügynökség közölte: a tervek szerint minden olyan állami egészségügyi intézményben japánsztrájkot tartanak, ahol az említett szervezetek tagokkal rendelkeznek.

Az akció kezdeményezői rámutattak: az egészségügyi minisztérium közömbösnek mutatkozik minden problémájuk iránt, és folyamatosan halogatja a fontos döntések meghozatalát. Az orvosok elégedetlenek az egységes bérezési törvénytervezet hiányosságai miatt is, illetve azt kifogásolják, hogy az illetékesek nem tartják be a munkavégzés közbeni szünetre vonatkozó előírásokat. A szakszervezetek felhívták a figyelmet arra, hogy amennyiben a kormány nem intézkedik, további tiltakozó akciókat fognak szervezni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
Hirdetés