
Fotó: Boda L. Gergely
A Maros megyei önkormányzat aláírta a szerződést a kerelőszentpáli regionális hulladéklerakó működtetésére kiírt versenytárgyalás győztesével, így az Iridex Group Import Kft. és a Servicii Salubritate Bucureşti Rt. társulásának 84 nap áll rendelkezésére, hogy a szükséges engedélyeket beszerezze, és a tevékenységet megkezdje.
2016. október 10., 12:562016. október 10., 12:56
Corneliu Pascu, az Iridex Group vezetője pénteken azt mondta, bíznak abban, hogy év végéig el tudják intézni a formaságokat, hogy elkezdhessék a munkát a hulladéklerakónál. A 8 évre szóló, megközelítőleg 100 millió lej összértékű együttműködési megállapodás értelmében a szolgáltatónak a szeméttároló működtetése mellett biztosítania kell a hulladék elszállítását a mezőrücsi, a dicsőszentmártoni, a balavásári és az ákosfalvi átrakóról, illetve válogatóállomásokról.
A tervek szerint a 31,14 hektár összterületű létesítmény első cellája 1,25 millió köbméter hulladék tárolására alkalmas. Becslések szerint évi 188 843 tonna háztartási és egyéb hulladékot fognak itt lerakni a megyéből, és szintén ide kerül a víztisztító állomásoktól származó iszap egy része, így a kerelőszentpáli hulladéklerakó 5-7 évig lesz képes befogadni a Maros megyei szilárd hulladékokat – tehát újabb cellákra is szükség lesz. A mechanikai-biológiai kezelőállomás évi 65 ezer tonna szemét feldolgozására alkalmas, erre az állomásra elsősorban Marosvásárhelyről és Szászrégenből hoznak majd feldolgozásra váró hulladékot.
A Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc korábban leszögezte: az önkormányzat prioritásként kezeli a kerelőszentpáli hulladéktározó megnyitását, amelyre már két éve vár a megye. Különösen fontos ez, hiszen Maros megyében egyetlen hivatalos tároló működik, a segesvári, amely hónapokon belül megtelik.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!