Hirdetés

Megmentett magyar osztályok Marosvásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Biztosnak tűnik, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium nem indíthat ősztől cikluskezdő osztályokat. A hiányt valamelyest pótolja, hogy a Bolyai Farkas Gimnáziumban az előkészítő és a kilencedik osztályok száma is növekszik.

Hajnal Csilla

2017. június 12., 23:002017. június 12., 23:00

Továbbra is érvényes a Maros megyei tanfelügyelőség 2017/70-es számú határozata, így már szinte biztos, hogy idén nem indíthat cikluskezdő – előkészítő, ötödik és kilencedik – osztályokat a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium.

A magyar tannyelvű osztályok számának csökkenése nemcsak a tanintézetet, hanem a város kisebbségi lakosságát is hátrányosan érinti, valamelyest javít azonban a helyzeten, hogy

Hirdetés

a Bolyai Farkas Gimnázium a tanfelügyelőség kérésére eggyel több kilencedik osztályt indít ősztől,

így kettő helyett három természettudomány profilú csoportba jelentkezhetnek a diákok. A gimnázium vezetősége ugyanakkor arra is

ígéretet kapott, hogy még egy előkészítő osztályt indíthatnak, így két nulladikkal kezdhetik el a következő, 2017/2018-as tanévet

– tudtuk meg Mátéfi István igazgatótól. Tavaly egyébként az iskola előző vezetése nyolc darab kilencedik osztályt kért a beiskolázási tervben, de csak hetet hagytak jóvá, így a mostani döntéssel gyakorlatilag visszaállt az eredeti helyzet.

A Bolyai Farkas Gimnáziumban jóváhagyott egy előkészítő osztályba negyven hatévest írattak be, ezért a vezetőség úgy döntött, kér még egy cikluskezdő csoportot. A tanfelügyelőség ígéretet tett ennek teljesítésére, az írásbeli megerősítést ugyanakkor még nem kapták meg.

Mátéfi István rámutatott: az új előkészítő

újabb kihívások elé állítja a Bolyait,

hiszen még egy pedagógust és további egy osztálytermet kell biztosítaniuk a gyerekek számára. A beiratkozottakat pedig úgy kell elosztaniuk a két osztály között, hogy igazságosan járjanak el. Az igazgató azt is elmondta, helyszűke miatt nem tudták elvállalni, hogy a betervezett egy helyett két ötödik osztályt indítsanak ősztől.

Többen azt is tudni vélték, hogy a Mihai Eminescu Pedagógiai Szakgimnáziumban is eggyel több magyar kilencedik osztály indul szeptembertől, az iskola vezetősége azonban cáfolta az értesülést. Szilágyi András aligazgató úgy nyilatkozott: nem kaptak semmiféle hivatalos átiratot a tanfelügyelőségtől arra nézve, hogy a betervezett két magyar szakosztály mellett elindítanának egy harmadikat is. Bár pozitívan állnának az ötlethez, egyelőre nem indul még egy magyar kilencedik a meglévő tanítóképző, illetve a szabadidő-szervező szakosztályokon kívül – tette hozzá az iskolavezető.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
Hirdetés