
Fotó: Agerpres
Alin Tişe tanácselnök tegnap jelentette be, hogy a megyei önkormányzat saját kezelésébe venné a nemrég bezárt mócsi kórházat, és ennek érdekében hivatalosan kérést nyújtott be a minisztériumhoz. Az önkormányzat tervei szerint az egészségügyi intézmény a kolozsvári rehabilitációs kórház külső részlegeként működhetne.
„Akkor sem adjuk fel a kórházátvétel tervét, ha a működtetését teljes egészében nekünk kell finanszíroznunk, mert fontosnak tartjuk, hogy a környékbeli hat községnek legyen kórháza” – jelentette ki Alin Tişe. Az elöljáró elmondta, a rehabilitációs kórház vezetőségével is tárgyalt a mócsi intézmény átvételéről, és ez beleegyezését adta a tervre. Ez döntené el, hogy a továbbiakban milyen személyzettel, illetve milyen formában működteti majd a mócsi részleget. „Valószínűleg sürgősségi ellátás lesz, majd Kolozsvárra szállítják a betegeket” – fűzte hozzá Tişe.
Alin Tişe üdvözölte a kormány azon döntését, hogy saját hatáskörébe utalta a regionális sürgősségi kórházak felépítésének tervét. A Kolozs megyei tanácselnök szerint ugyanis nem lett volna normális, ha egyetlen megye állja a költségét egy olyan intézménynek, amely hat megyét, mintegy hárommillió személyt szolgál ki. Az elöljáró ennek ellenére arra kérte az egészségügyi tárcát, hogy a közbeszerzési eljárás lebonyolítását utalja át a megyei önkormányzat hatáskörébe, ugyanis Kolozs megyében már kijelölték a kórház helyszínét, így az itteni intézmény hamarabb elkészülhet, mint a többi régióbeli. |
Az egészségügyi minisztérium egyelőre nem támogatja a Kolozs Megyei Tanács tervét – mondta el lapunknak Kinizsi Zoltán, Cseke Attila egészségügyi miniszter tanácsosa. Emlékeztetett, a tárcavezető már korábban is jelezte, nem ért egyet a minisztérium által bezárásra vagy átalakításra javasolt egészségügyi intézmények további fenntartásával, ezért egyelőre nem fogja jóváhagyni az erre vonatkozó kéréseket. Ugyanis az említett intézmények csupán a minisztérium jóváhagyásával működhetnének tovább kórházként – részletezte Kinizsi Zoltán, aki szerint ez a döntés a többi olyan egészségügyi intézményre is érvényes, amelyeket – ellenezve a szaktárca javaslatát – továbbra is fenntartanának a helyi önkormányzatok, vagy más, környékbeli kórházak kihelyezett részlegeként működtetnék tovább őket. Emlékeztetett, ezek az intézmények április elsejétől nem kötöttek szerződést az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral, így nem biztosított a finanszírozásuk.
Mint arról beszámoltunk, a kormány pénteken hagyta jóvá a bezárásra ítélt kórházak jegyzékét, a „feketelistán” a mócsi kórház is szerepel, számos más olyan egészségügyi intézmény mellett, melyek bezárását vagy öregotthonná való átalakítását ellenezte a helyi önkormányzat és a lakosság. Az elmúlt hetekben Erdély-szerte tüntetéseket szerveztek az átalakításra ítélt kórházak fenntartása érdekében, a Kovászna megyei Előpatakon múlt héten napokig tiltakoztak az itteni mozgásszervi betegeket ellátó központ alkalmazottai és páciensei, akik azt kérték, hogy az intézményt ne költöztessék el Bodzafordulóra. A Kolozs Megyei Tanácshoz hasonlóan az előpataki önkormányzat is felajánlotta, hogy átveszi a kórházat. Egyes településeken, például a Bihar megyei Vaskohszikláson még tegnap, az inkriminált kórházi jegyzék jóváhagyása után is tiltakoztak a lakosok és az alkalmazottak, holott utóbbiakat már más intézményekbe osztották be.
A minisztérium közleménye szerint az egészségügyi személyzet újraosztása zavartalanul folyik. Hétfő délig 4238 áthelyezési kérést iktattak az egészségügyi igazgatóságokon a szakszemélyzet részéről, ezek közül 1851-et (76 százalék) már rendeztek a megyén belüli elosztással. Az április 14-én kezdődő második körben a szomszédos megyékben választhatnak a szabad állásokból a munkahely nélkül maradt alkalmazottak, harmadik körben az ország bármely megyéjében lévő betöltetlen állást elfoglalhatnak az orvosok és asszisztensek. Az átalakításra javasolt kórházak 89,4 százalékában már nincs egyetlen beteg sem. 1852 pácienst hazaengedtek, 187-et más kórházba szállítottak. Abban a kilenc kórházban, ahol még vannak betegek, az intézmények vezetőit és a helyi önkormányzatot terheli a felelősség ezek állapotáért, mivel a kórház már nem áll szerződésben a biztosítóval – mutatott rá Cseke Attila egészségügyi miniszter.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!