Hirdetés

Megdolgozott Kolozsvár azért, hogy város lehessen

Keményen megdolgoztak a kolozsváriak azért, hogy 700 évvel ezelőtt I. Károly királytól megkapják azt a kiváltságlevelet, amellyel a kincses város szabad királyi várossá vált – derült ki Lupescu Radu történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docensének csütörtöki előadásából. 

Kiss Előd-Gergely

2016. augusztus 18., 17:402016. augusztus 18., 17:40

A Kolozsvári Magyar Napok keretében, a város születésének körülményeiről és a kiváltságlevél tartalmáról szóló rendezvény apropója, hogy pontosan hétszáz éve, 1316. augusztus 19-én kapta meg a település a kiváltságlevet. Kolozsvár nem ingyen kapta a dokumentumot, abban ugyanis utalás van arra, hogy a helyiek véráldozatot is hoztak Károly király hatalmának megszilárdítása érdekében. A harc mellett ugyanakkor lobbizni is kellett: a történész elmondása szerint a plébános és a bíró járt közben az akkor éppen Temesváron székelő Károly királynál a városi kiváltságokért.

Az uralkodó átengedte használatra kolozsvári birtokait a város lakóinak, és rendelkezett arról, hogy a helyieknek vagyonuktól és státusuktól függően mennyi adót kell fizetniük. Lupescu Radu azt is kiszámolta, hogy az aktuális értékre átváltva egy évre mintegy 130 lejnyi sarcot kellett leróniuk a királyi kincstárnak a birtokkal rendelkező kolozsváriaknak. A dokumentum értelmében a városnak hatvan háznép után kellett egy katonát küldenie a király seregébe, bírót és papot a városlakók maguk választhattak, és a kincses városi kereskedőknek Erdély területén nem kellett vámot fizetniük.

A kiváltságlevelet a 14. század első felében többször frissítették, újraírták, a legkorábbról fennmaradt változat pedig az 1336-os, pergamenre írt okirat, amelynek másolata megtekinthető a kolozsvári Történelmi Múzeumban. Gyakran meglehetősen prózai ok miatt kellett frissíteni a kiváltságlevelet, előfordult például, hogy I. Károly elvesztette a pecsétjét egy csatában, egy alkalommal pedig egyszerűen ellopták tőle. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés