Megalakulóban Hargita és Bákó megye határkijelölõ bizottsága

Aláírta tegnap Bákó megye prefektusa azt a határozattervezetet, mely megyeközi vegyes bizottság létrehozását írja elõ Hargita és Bákó megye határának kijelölésére. A szomszédos megyék közti határvita ez év tavaszán lángolt fel, amikor az Országos Ifjúsági Hatóság Hargita megyének adta át az uzvölgyi diáktábort. Az egykori magyar határõrlaktanya épületeiben berendezett tábort az elmúlt évtizedekben Bákó megye használta. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács alelnöke a Krónikának elmondta, immár az utolsó akadály is elhárult a megyeközti vegyes bizottság felállítása elõl. E bizottság feladata lesz megállapítani az egymással határos két település – Dãrmãneºti és Csíkszentmárton – közötti határt, mely egyben a megyehatárt is jelenti.

Gazda Árpád

2006. november 01., 00:002006. november 01., 00:00



Döntenek Uzvölgye hovatartozásáról



A bizottságban a két szomszédos megye 4-4 taggal képviselteti magát. Részt vesz benne a két megye kataszteri hivatalának a vezetõje, a megyei önkormányzatok egy-egy képviselõje, valamint a két szomszédos község polgármestere és jegyzõje. A bizottság összehívásáért és mûködtetéséért a két illetékes megye kataszteri hivatalának igazgatója felel. Borboly Csaba elmondta, tegnap már egyeztetett is Faur Traiannal, a Hargita Megyei Kataszteri Hivatal igazgatójával, aki november 6-ától kezdeményezi a vegyes bizottság összehívását. A bizottság a dokumentumok elemzésével és a határ helyszíni végigjárásával kezdi a munkát, hogy az uzvölgyi házak és az ifjúsági tábor épületeinek sorsa minél hamarabb eldõljön. „El sem tudom képzelni, hogy a bizottság ne Hargita megye javára döntsön. Álláspontunkat meganynyi dokumentummal tudjuk alátámasztani„ – jelentette ki az alelnök, aki egy korábbi bákói óvás miatt személyesen nem vehet részt a bizottság munkájában. Hozzátette, ha a bizottság úgy dönt, hogy a vitatott terület Hargita megyéhez tartozik, akkor az ifjúsági tábor felügyelete is Csíkba kerül. Hargita megyének még Kovászna, Neamþ és Suceava megyével van határvitája. „Ha Uzvölgye a miénk, jó esély van arra, hogy konszenzusra jussunk a többi megye képviselõivel is” – fejezte ki reményét Borboly.

--------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek