Hirdetés

Médiahekk egy szatmári család „kizsákmányolásáról”

•  Fotó: the sun

Fotó: the sun

Kacsának bizonyult a brit The Sun napilap kedden közzétett riportja, amelyben egy Nagykároly környéki család, köztük gyermekek állítólagos kizsákmányolásáról számolnak be. Az egyik megszólaló utólag a hazai sajtónak cáfolta a cikkben szereplő vádakat, elmondása szerint a szigetországi újságírók átverték őket. A szatmári gyermekvédelmi igazgatóság és a munkavédelmi felügyelőség hivatalból eljárást indított, azonban fenntartásokkal kezelik a riport állításait. Kovács Jenő nagykárolyi polgármester lapunknak úgy nyilatkozott: szerinte a riport kacsa, amivel nem is kellene foglalkozni.

Kőrössy Andrea

2016. november 22., 18:522016. november 22., 18:52

Újabb, Romániát negatívan bemutató médiabotrány van kibontakozóban, miután a The Sun brit napilap megkérdőjelezhető valóságtartalmú riportot közölt egy Szatmár megyei család – köztük kisgyerekek – állítólagos kizsákmányolásáról. Bár az illetékes hatóságok hivatalból kivizsgálást indítottak az ügyben, már kedden reggel óvatosságra és körültekintésre intettek a szenzációhajhász lapban megfogalmazott állítások kapcsán. A nap folyamán a riportban megszólaló nő – akit a brit újságírók szerint embertelen körülmények között dolgoztattak – bevallotta: családja átverés áldozatává vált.

A román sajtó kedden számolt be részletesen az összeállításról, amely szerint Szatmár megyei cégek törvénytelen körülmények között dolgoztatták Nagykároly környéki alkalmazottaikat, akiknek otthon, éhbérért kellett a kindertojásokba járó játékokat összerakniuk, illetve szortírozniuk. A brit újságírók szerint „a szegény romániai családok”, akiknek otthonába szállítják a játékalkatrészeket tartalmazó zsákokat, napi 13 órát is dolgoznak, cserébe ezer összeszerelt tojásért mintegy 20 lejt kapnak, „a szülőknek gyakran segítő gyermekeknek” pedig napi 1 lej jár a munkáért.

A játékokat tartalmazó sárga műanyagtojások a családoktól állítólag a Kinder-édességet gyártó Ferrero nagykárolyi gyárába kerülnek, az alvállalkozó pedig darabonként 80 pennyt számol fel a megrendelőnek. „Ha a Ferrero vezetői tudnák, hogy mi zajlik Romániában, minden bizonnyal szívrohamot kapnának. Az alvállalkozók egy vagyont keresnek azzal, hogy rabszolgaként dolgoztatják az embereket” – idézi a The Sun a nagykárolyi gyárban dolgozó névtelen forrását.

Több megszólaló szülő ugyancsak rabszolgamunkaként hivatkozott a tevékenységre. Egyikük, Christian J. elmondta: ennek ellenére muszáj volt elvállalniuk, nem volt más lehetőségük. „Ha megnéznék, milyen körülmények között élünk itt, nem csodálkoznának, hogy az az álmunk, Nagy-Britanniába mehessünk” – fogalmazott a férfi, akinek a riport szerint felesége, Tímea, valamint 6 és 14 éves gyermekük is a tojások összeszerelésén dolgozik.

Tímea J. viszont kedden a Digi24 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott: átverésről van szó, a vasárnap összeállított riport szerzői ugyanis azt mondták nekik, hogy népszerűsítő, nem pedig lejárató anyagot készítenek. A nő azt is bevallotta: nem tud jól angolul, nem mindent értett, amit az újságírók kérdeztek vagy mondtak. Ugyanakkor elmondta: azért is vállalták be a megszólalást, mert a sajtósok angliai munkahelyet ígértek a férjének. Tímea tagadta, hogy gyermekeit munkára kényszerítik, elmondása szerint tanulmányi eredményeik is jók, nincs szó kizsákmányolásról. A nő most attól fél, a manipulált riport miatt akár a szülői jogaitól is megfoszthatják.

Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere a Krónikának kedden leszögezte: a történetet egyértelműen felnagyította a sajtó, szerinte nem is érdemes foglalkozni a The Sun riportjával. Az elöljáró úgy véli: a cikkben megfogalmazott vád kacsa, a nyugati sajtó felkapta a témát, amire azonnal ráugrott a román média, de szerinte nincs szó kizsákmányolásról. Kovács Jenő ugyanakkor nem érti, hogy valaki, aki otthon dolgozik, miként állíthatja, hogy rabszolgaként tartják. Az ügyben kedden kivizsgálást indított a Szatmár megyei gyermekvédelmi igazgatóság, hogy megállapítsák: valósak-e a cikkben közölt információk, azaz megsértették-e bármilyen formában a kiskorúak jogait. Mariana Dragoş igazgató arra hívta fel a figyelmet: a témát óvatosan kell kezelni, hiszen csak a nyomozás deríthet fényt arra, hogy a helyzet valós-e. A gyermekvédelmi igazgatóság a rendőrséggel és a munkaügyi felügyelőséggel is együttműködik. A gyermekvédelmi hatóság vezetője azt is közölte: a kivizsgálás keretében a szülőkkel és a gyermekekkel is elbeszélgetnek.

Közben a Szatmár megyei munkaügyi felügyelőség a cikkben említett két cégnél, a nagyváradi Romexera Rt.-nél és a szatmári Prolegic alvállalkozónál végez ellenőrzést, ezek neve merült fel ugyanis a The Sun riportjában. Ioan Flore, a felügyelőség munkatársa arra hívta fel a figyelmet: 2014-ben és 2015-ben is ellenőrzést tartottak a cégnél, és nem bukkantak törvénytelenségre, sőt egyik vállalkozás nyilvántartásában sem szerepelnek olyan nevű alkalmazottak, akik a riportban megszólalnak. Ugyanakkor olyan beosztottról sem tudnak, aki szerződése szerint otthoni munkát végez. A felügyelőség ennek nyomán a kivizsgálás lezárásáig fenntartásokkal kezeli a brit cikket.

Nemrég a szintén brit Sky News televízió robbantott ki hasonló botrányt. A tévécsatorna augusztus elején mutatott be egy dokumentumfilmet, amelyről kiderült, hogy megrendezett volt. A forgatócsoport álarcot viselő román fegyverkereskedőkkel találkozott, akik egy rendszám nélküli terepjáró-gépkocsi csomagtartójából kínáltak fegyvereket eladásra. Az álarcos férfiak attól sem zárkóztak el, hogy a kamera előtt elmondják: Ukrajnából származó fegyvereket árulnak bármilyen mennyiségben, és bárkinek eladják azokat, aki megfizeti a kért árat. A televízió szerint a fegyvereket a nyugat-európai piacra szánták.

A román főügyészség azonban kiderítette, hogy a szereplők pénzt kaptak a műsorban való megjelenésért, és szó sincs illegális kereskedelemről. A bemutatott fegyvereket törvényesen tartották az országban, többségük vadászfegyver volt. A három erdélyi magyar férfi előzetes letartóztatásba került, majd októberben szabadlábra helyezték őket, az ügyészség ugyanakkor gyanúsítottként vizsgálja a Sky News három újságíróját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
Hirdetés
2026. február 07., szombat

Szürreális identitáslopási ügy? Erdély is vastagon benne van, 3 milliárd euró a tét

A több romániai, erdélyi útépítési versenytárgyaláson a nyertes konzorciumok tagjaként szereplő Integral Inženjering bosnyák cég azt állítja, senkit nem hatalmazott fel arra, hogy vállalkozásuk részt vegyen bármiféle romániai közbeszerzési eljáráson.

Szürreális identitáslopási ügy? Erdély is vastagon benne van, 3 milliárd euró a tét
2026. február 07., szombat

Már a gyermekünk hangján is hívhatnak a telefonos csalók

Új, különösen veszélyes telefonos csalási módszerre figyelmeztet a román belügyminisztérium: az elkövetők az AI segítségével hozzátartozók hangját utánozzák, majd pánikkeltő hívásokban próbálnak azonnali pénzátutalásra rábírni áldozataikat.

Már a gyermekünk hangján is hívhatnak a telefonos csalók
2026. február 07., szombat

Modern városrészközponttá válhat a lebonthatatlanságában magára hagyott erdélyi fotógyár

Nagyszabású városi funkcióváltó fejlesztést terveznek Marosvásárhelyen, az Egyesülés negyedben található egykori „fotógyár” területén, amelyet még Nicolae Ceaușescu idejében úgy építettek meg japán segédlettel, hogy gyakorlatilag lebonthatatlan.

Modern városrészközponttá válhat a lebonthatatlanságában magára hagyott erdélyi fotógyár
Hirdetés
2026. február 07., szombat

Marosvásárhelyről az olimpiai faluba: az utolsó pillanatban jutott ki Molnár Anna gyorskorcsolyázó

Jelenleg a milánói olimpiai faluban készül a rajtra a marosvásárhelyi Molnár Anna gyorskorcsolyázó, aki az utolsó pillanatban tudta meg, hogy ott lehet a téli játékokon.

Marosvásárhelyről az olimpiai faluba: az utolsó pillanatban jutott ki Molnár Anna gyorskorcsolyázó
2026. február 06., péntek

Zöld jelzést kapott Erdélyben a nemzetközi jelentőségű római kori lelőhelyre építendő buszpályaudvar

Nemzetközi jelentőségű római kori lelőhelyre építenének buszpályaudvart Gyulafehérváron. Az erdélyi város önkormányzati testülete pénteken beleegyezését adta a projekthez.

Zöld jelzést kapott Erdélyben a nemzetközi jelentőségű római kori lelőhelyre építendő buszpályaudvar
2026. február 06., péntek

Madárinfluenza elleni óvintézkedéseket vezettek be a határ menti településeken a magyarországi járvány miatt

Az elmúlt egy hónapban több kelet-magyarországi megyében bizonyosodott be a madárinfluenza jelenléte, ezért az Arad megyei állategészségügyi igazgatóság a román–magyar határ mentén, 25 kilométeres körzetben óvintézkedéseket rendelt el.

Madárinfluenza elleni óvintézkedéseket vezettek be a határ menti településeken a magyarországi járvány miatt
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Akaratlan roamingra figyelmeztető táblákat szereltek fel a szerb határ térségében

Egy új figyelmeztető tábla jelent meg a délnyugat-romániai közutakon, amely az akaratlan roaming veszélyére hívja fel a szerb határ térségében autózók figyelmét. 

Akaratlan roamingra figyelmeztető táblákat szereltek fel a szerb határ térségében
2026. február 06., péntek

Őrizetben az anyját a vagyonáért meggyilkoló Szeben megyei nő másik tettestársa is

Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.

Őrizetben az anyját a vagyonáért meggyilkoló Szeben megyei nő másik tettestársa is
2026. február 06., péntek

Kezdődik a sívakációk időszaka – Mutatjuk, hogy az erdélyi megyékben mikor lesz az egyhetes szünet

Február 9-én kezdődik és március 1-ig tart a sívakációk időszaka. Ebben az intervallumban a gyerekek egyhetes szünidőt kapnak, a megyei tanfelügyelőségek döntése alapján kijelölt időpontokban.

Kezdődik a sívakációk időszaka – Mutatjuk, hogy az erdélyi megyékben mikor lesz az egyhetes szünet
Hirdetés
Hirdetés