Hirdetés

Marad a megvádolt rektor

Nagyvárad – Az egyetem szenátusa nem szavazta meg Teodor Traian Maghiar leváltását. Nem szavazta meg a Nagyváradi Egyetem szenátusa tegnapi ülésén Teodor Traian Maghiar jelenlegi rektor (képünkön) tisztségéből való eltávolítását. A rektort és édesapját, Teodor Maghiart – aki korábban több mint egy évtizeden át töltötte be ugyanezt a tisztséget – 25 millió euró sikkasztásával vádolja a korrupcióellenes ügyosztály (DNA).

2007. március 01., 00:002007. március 01., 00:00

Büntetőjogi eljárástindítottak ellenük, mivel a gyanú szerint többalkalommal hamis adatokat közöltek az oktatásiminisztériumnak a tandíjmentesen tanuló egyetemihallgatók számáról, és jogtalanulvették fel a szaktárcától ésköltötték el a diákok létszámaalapján leosztott költségvetési támogatást.Így 2000 óta apa és fia több mint 117,7milliárd régi lejnyi kárt okozott az államiköltségvetésnek. Ugyanakkor súlyoskövetkezményekkel járó csalás ésszélhámosság miatt is eljárástindítottak, azzal vádolván őket, hogy aNagyváradi Egyetemen tulajdonképpen nem létezőszakokon végzett külföldi állampolgárságúhallgatóknak adtak oklevelet. A rektor és édesapjacáfolták az ellenük felhozott vádakat,állításuk szerint minden elköltöttpénzzel el tudnak számolni.
Teodor Mircea Pop, az egyetem szóvivőjea Krónikának elmondta: a szenátusi tagok –miután ismertették velük a korrupcióellenesügyosztály és a tanügyminisztériumjelenlegi álláspontját – egyhangúlagúgy döntöttek, hogy amíg nincs a rektorbűnösségét egyértelműen kimondóbírósági döntés, addig semmiféleváltozás nem történik a NagyváradiEgyetem vezetőségének személyi összetételétilletően. Pop kifejtette, mivel az egyetem jogászai szerintsenki sem indított bírósági eljárástMaghiar ellen, egyelőre minden vádaskodás alaptalan.

Maghiar: a vádaskodás Ifrim bosszúja

Teodor és Traian Maghiar aMediafax hírügynökségnek azt mondta, abotrányt Mircea Ifrim, a Nagyváradi Egyetemorvositudományi karának korábbi dékánjarobbantotta ki, célja pedig kizárólag a Maghiarcsalád becsületének sárba tiprásavolt. Mircea Ifrim egykori dékán az orvosi ésgyógyszerészeti kar önállóintézménnyé alakulásátszorgalmazta, a kar oktatói szerint így szerette volnavezetői tisztségét megerősíteni. Korábbanviszont Ifrim ellen is rendőrségi feljelentést tettek:külföldi diákok csalással vádoltáka dékánt, mivel a fakultás – máramegszüntetett honlapján – azt hirdette, hogy amennyiben2500 amerikai dollárt befizetnek egy New Jerseyben megnyitottbankszámlára, az orvosi kar hallgatójáváválnak. A feljelentés ellenére a rendőrségnem indított vizsgálatot az ügyben. Ugyanakkorazzal is vádolták Ifrimet, hogy 10 évig azegyetem költségvetéséből több mint 10milliárd régi lej értékben foglaltszobákat a Continental Szállodában azintézménybe érkező vendégtanároknak,holott ennyi pénzből 15 kétszobás tömbházlakástis vásárolhatott volna az egyetem. A NagyváradiEgyetem vezetősége Ifrimet eltávolítottatisztségéből, az orvosi kar jelenleg Ludovic Gilãudékán és Adrian Maghiar (Teodor Maghiar másikfia) dékánhelyettes irányítja.

Botránysorozat vagy személyes ambíciók?

A hamis oklevelek kibocsátásamellet az utóbbi években más rendellenességeketis észleltek az ellenőrök az egyetemen: az ÁllamiSzámvevőszék szerint 2003-ban több mint 7milliárd régi lej értékben adtak fizetéstnyugdíjkorhatárt túllépett személyeknek.Akkor a szaktárca nem folytatott vizsgálatot azintézményben, viszont a legutóbbi – 2006 őszéntörtént – feljelentés után megtörténtaz egyetem átvilágítása, amelynek nyománvétkesnek találták Teodor Traian Maghiarjelenlegi rektort és annak édesapját, TeodorMaghiart, volt szociáldemokrata szenátort. A szaktárcatavaly a jelenlegi rektor tisztségéből valófelfüggesztését is javasolta, ám ez nemtörtént meg.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés