
Összeférhetetlenséget, illetve adminisztratív érdekellentétet állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) 18 volt és jelenlegi választott tisztségviselő esetében.
2017. március 01., 12:562017. március 01., 12:56
2017. március 01., 12:562017. március 01., 12:56
A 18 személy közül 15-en polgármesteri és/vagy alpolgármesteri tisztséget töltöttek vagy töltenek be jelenleg – számolt be az Agerpres. Az érintettek között található a Szilágy megyei Kraszna község jelenlegi polgármestere, egykori alpolgármestere, Bogya Miklós, aki az ANI szerint két éven át úgy töltötte be az alpolgármesteri tisztséget, hogy közben egyéni vállalkozói engedéllyel (PFA) rendelkezett. Ugyanezt rója fel az ANI a Kovászna megyei Bölön alpolgármesteri tisztségét betöltő Rudolf Bélának is.
Összeférhetetlenséget állapítottak meg továbbá a Bihar megyei Margitta alpolgármestere, Ioan Lazăr esetében is, aki 2012. július 18. és 2013. augusztus 19. között egy időben volt alpolgármester és egy gazdasági társaság ügyvezetője. A Brassó megyei Szászbuda polgármestere, Mircea Pălăşan esetében adminisztratív érdekkonfliktust állapított meg az ANI, amely szerint az elöljáró 2012 és 2016 közötti mandátuma idején aláírt két olyan tanácshatározat-tervezetet, amelyek a saját tulajdonában levő ingatlanokra igényelt körzeti városrendezési terv (PUZ) jóváhagyásáról szóltak.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!