Hirdetés

Magyar bölcsőde és óvoda alapkövét tették le Backamadarason

Kató Béla püspök elhelyezett egy, az alapkőletételt megörökítő iratot tartalmazó időkapszulát •  Fotó: Kiss Gábor

Kató Béla püspök elhelyezett egy, az alapkőletételt megörökítő iratot tartalmazó időkapszulát

Fotó: Kiss Gábor

Magyar bölcsőde és óvoda alapkövét tették le szombaton a Maros megyei Backamadarason. A magyar állam közel 200 millió forintos támogatásával felépülő intézmény ötven gyermek befogadására lesz alkalmas.

MTI

2018. március 17., 16:082018. március 17., 16:08

2018. március 17., 20:432018. március 17., 20:43

Grezsa István kormánybiztos az alapkőletétel után a magyar közmédiának elmondta, a backamadarasi intézmény egyike annak a 151 magyar óvodának és bölcsődének, amely a magyar kormány támogatásával épül fel a Kárpát-medencében.

A program keretében az új óvodák mellett közel 450 óvodát újítanak fel, és 1664 óvodában alakítanak ki fejlesztő sarkot. A kormánybiztos hozzátette: az oktatók képzésével is segíteni kívánják a határon túli bölcsődéket és óvodákat. Példaként hozta fel a Hagyományok Háza magyar népi játékokra épülő akkreditált képzését, amely szerinte igazi hungarikumnak számít.

Hirdetés

Grezsa István elmondta: a magyar kormány kétlépcsős Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja azt a célt tűzte ki, hogy vonzóvá tegye a magyar bölcsődéket és óvodákat a vegyes családokban született gyermekek számára is.

Hozzátette, az Erdélyi Református Egyházkerület javasolta, hogy Backamadaras is bekerüljön a programba. Külön örömnek tartotta, hogy az épületet Zakariás Attila Ybl Miklós-díjas építész tervezi. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a közmédiának adott nyilatkozatában „kakukktojásnak” nevezte az intézményt, melynek alapkövét letették, mert – mint mondta – elsősorban a nagyvárosokban épülnek bölcsődék, óvodák a magyar kormányprogram keretében. Fontosnak tartotta azonban, hogy az intézmény hozzásegíti a Nyárád menti település fiataljait ahhoz, hogy a 17 kilométerre levő Marosvásárhelyen vállalhassanak munkát, és míg dolgoznak, biztonságban tudják a gyermekeiket.

A püspök szerint az ilyen intézmények fékezhetik az erdélyi magyar vidék elnéptelenedésének a folyamatát. Az egyházfő fontosnak tartotta, hogy a templom mellé épül az óvoda. Úgy vélte: a célokat olykor újra kell fogalmazni, de a keresztyén hit által biztosított alapot nem szabad lecserélni.
A Marosvásárhelytől keletre fekvő Backamadarason és a községhez tartozó falvakban közel kétezren élnek. A 2011-es népszámláláson a lakosság nyolcvan százaléka magyarnak, 11 százaléka cigánynak, 5 százaléka pedig románnak vallotta magát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
Hirdetés