Hirdetés

Magánterületen is támadja a magyar jelképeket a Maros megyei prefektus

Makfalván folytatódik a jelképüldözés (archív felvétel) •  Fotó: g

Makfalván folytatódik a jelképüldözés (archív felvétel)

Fotó: g

Magánterületekre akar „behatolni” Maros megye prefektusa, aki most egyházakat, pártszervezeteket és vállalkozókat utasít a kisebbségi szimbólumok eltávolítására úgy, hogy jogerős ítéleteket hagy figyelmen kívül.

Szucher Ervin

2017. július 19., 19:102017. július 19., 19:10

Miután az elmúlt hetekben eltávolíttatta a magyarlakta településeken a város- és községházákról a székely, valamint a magyar zászlót, Maros megye prefektusa most a magánterületeken felhúzott kisebbségi jelképek ellen indított hadjáratot, jogászok szerint azonban ezzel átlépi hatáskörét.

Lucian Goga kormánymegbízott ezúttal

Hirdetés

egyházakat, pártszervezeteket, sőt magánvállalkozókat utasított arra, hogy három napon belül távolítsák el székhelyükről a magyar közösségi jelképeket.

A prefektust azonban érdekes módon csak a székely és a magyar zászló zavarja, ugyanis egyetlen szállodának sem küldött felszólítást, hogy vonják be az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Törökország vagy Izrael lobogóját.

Az egyház nem a prefektus alárendeltje

Vass Imrét, Makfalva polgármesterét például arra utasította Lucian Goga, hogy a helyi református templom előtt álló rúdról vonják le a székely zászlót. Az elöljáró viszont válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a prefektus által vadászott jelkép az egyház tulajdonában levő területen lobog. „Polgármesterként nem tudok beleszólni, és nem is akarok” – szögezte le lapunknak Vass.

A gyülekezet új lelkésze, a 2016 őszén Makfalvára érkezett Gábor Áron Árpád ugyanakkor rámutatott:

a zászlórúd és a lobogó a világháborús emlékmű része, amihez az államhatóságnak egyébként sincs semmi köze, hiszen magánterületről van szó.

A lelkésznek esze ágában sincs levenni a zászlót annál is inkább, mivel nem ő vonta fel, hanem elődjétől „örökölte”.

Nem számít a jogerős ítélet

Ennél is különösebb, hogy Erdőszentgyörgyön azokat a zászlókat szedetné le a prefektus a szintén egyházi tulajdonban lévő RMDSZ-székházról, amelyek

törvényes kihelyezéséről már jogerős ítélet született.

A per éppen azért indult, mert a kormánymegbízott 5000 lejes pénzbírságot szabott ki „az úgynevezett székely zászló” és „a minden magyarok zászlajának” kitűzése miatt. A Maros megyei törvényszék azonban tavaly novemberben megállapította, hogy a prefektus hibásan hivatkozott a 2001/1157-es számú kormányrendeletre, hiszen az más országok hivatalos lobogójára vonatkozik, és nem terjeszthető ki önkényesen például a székely zászlóra és a nem hivatalos, címeres piros-fehér-zöld lobogóra.

„Van egy végleges, visszavonhatatlan ítélet, amit a prefektus képtelen elfogadni. Ismervén Lucian Gogát, én már tavaly ősszel megjósoltam, hogy újabb kifogást próbál majd találni. Szerintem ismét pereskedni fogunk: döntsön hát a bíróság” – nyilatkozta a Krónikának Csibi Attila polgármester.

Az erdőszentgyörgyi városháza ügyvédje, Menyhárt Gabriella is egyetért azzal, hogy minden bizonnyal újabb bírósági eljárásra fog sor kerülni, ugyanakkor arra is számít, hogy a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasă is belép a perbe.

Értesüléseink szerint Lucian Goga feljelentés alapján az elektronikai cikkek és tartozékok gyártásával foglalkozó Elektromaros cég tulajdonosait is felszólította arra, hogy székhelyükről távolítsák el a piros-fehér-zöld zászlót. Minden bizonnyal sem a feljelentést tevő személy, sem a kormánymegbízott nem jött rá arra, hogy

az épületen nem a magyar, hanem az olasz zászló lobog,

különben érthetetlen, miért éppen az olasz tulajdonban lévő vállalkozást szúrták ki, miközben német, holland, svájci, brit, amerikai befektetők tulajdonában lévő cégek háborítatlanul használhatják országuk lobogóját. Az Elektromarosnak továbbított fenyegetés egyébként megtette hatását: a tulajdonos eltávolította Olaszország zászlaját.

Jogászok: mi köze a prefektusnak a magánterülethez?

Jogászok véleménye szerint valós demokráciában a kormány helyi megbízottjának aligha lehet köze a magánterületen lengő zászlókhoz. A szakemberek abban is egyetértenek: a prefektus akciója egyértelműen azt mutatja, hogy Goga nem tartja tiszteletben a jogerős bírósági ítéleteket, holott zászlóügyben két ilyen döntés is született Maros megyében.

Az egyiket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) képviselve Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd nyerte: az eljárást annak nyomán indították, hogy a megyeszékhely rendőrségének vezetője elrendelte az EMNT Klastrom (Mihai Viteazul) utcai székházára kitűzött székely zászló bevonását. A marosvásárhelyi törvényszék jogerősen kimondta, hogy

a székely lobogó nem minősíthető reklámzászlónak,

mint amire hivatkozva a hatóság elrendelte a kisebbségi jelkép eltávolítását. A nagyváradi Menyhárt Gabriella az RMDSZ erdőszentgyörgyi szervezetét képviselte a Lucian Goga által 2016-ban indított zászlóperben.

A partiumi jogásznak sikerült bebizonyítania, hogy a prefektusnak nincs jogi alapja beleszólni abba, hogy a magyar érdekképviseleti szervezet magánterületen a román zászló mellett a közösség másik két jelképét, a magyar és a székely lobogót is kitűzte.

Idézet
A prefektus most is a törvény tiszteletben tartására és a magyar jelképek eltávolítására szólít fel, holott pontosan ő az, aki nem tartja tiszteletben a jogerős ítéletet.

Pedig az még ránézve is kötelező” – fogalmazott a Krónikának Menyhárt Gabriella. Az ügyvéd úgy véli: jogállamban mindenképp erős aduásznak kell számítania a néhány hónappal ezelőtt hozott jogerős ítéletnek az esetleges újabb perben.

Kincses Előd eközben a zászlótörvény előírásaira hívta fel a figyelmet, a jogszabály ugyanis kifejezetten a román lobogó kitűzési szabályairól rendelkezik, és nem vonatkozik a kifogásolt zászlókra.

Idézet
Jó lenne, ha a prefektus megtanulná azt, amit egy elsőéves jogász is tud: minden szabad, amit a törvény nem tilt”

– magyarázta Kincses. A számos kisebbségi jogvédelmi perben szerepet vállaló ügyvéd hozzátette: kíváncsian várja, hogy a prefektus a villák, panziók, hotelek és szállodaláncok tulajdonosait is felszólítsa más országok hivatalos zászlóinak eltávolítására, hogy a vendéglátók csak a román és az EU-s lobogóval köszönthessék az érkezőket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés