Hirdetés

Lemondhatnak az ötödikesek a magyar nyelvű tankönyvekről?

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Jelentős erőfeszítéseket tesznek minisztériumi szinten azért, hogy a kiadók minél hamarabb lefordítsák a magyar tannyelvű iskolába járó ötödikes diákok tankönyveit – hangsúlyozta Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár kedden, a Liviu Pop tanügyminiszter által összehívott videókonferencián.

Bíró Blanka

2017. december 05., 18:012017. december 05., 18:01

„Számos jelzést kaptunk, a tankönyvhiány súlyos probléma, elsősorban az ötödik osztályosokat érinti. Komoly erőfeszítéseket teszünk, hogy megoldást találjunk, versenytárgyalást írunk ki a fordításokra, de más módszeren is gondolkodunk” – fogalmazott az államtitkár.

Az ígéretek ellenére azonban Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő szkeptikusnak mutatkozott, elmondása szerint

Hirdetés

nem lát már esélyt arra, hogy a magyar ötödik osztályos diákok ebben a tanévben kézhez kapják a lefordított tankönyveket. Sőt attól tart, hogy ha ilyen ütemben haladnak, a mostani ötödikesek jövő tanévben sem jutnak tankönyvhöz.

Kiss Imre kijelentette: már most meg kellene hirdetni a hatodikos tankönyvek kiadására vonatkozó közbeszerzést, hogy idő legyen a procedúra lebonyolítására, majd a tartalom lefordítására, és a könyvek szeptemberben már padokon legyenek. A főtanfelügyelő szerint erre csak akkor van esély, ha hatályba lép az elmúlt hónapokban többször is megígért tankönyvtörvény, amely alapján a kiadást átveszi az oktatási minisztérium, ez esetben a kormányt terheli majd a felelősség, hogy tanévkezdésre elkészüljenek a kiadványok.

Kiss Imre ugyanakkor hangsúlyozta:

olyan törvényre van szükség, amely a magyarul megírt tankönyvekre is vonatkozik, hiszen jelenleg csak úgy lehet engedélyeztetni a kisebbségi kiadványokat, ha ezeket előtte lefordítják román nyelvre

– csak azért, hogy a minisztériumban értsék, mit tartalmaz. Ráadásul saját fejlesztésű magyar tankönyvek csak bizonyos tantárgyakból – zene, vallás, magyar nyelv és irodalom, kisebbségtörténet – vannak, a többi tantárgyból az engedélyeztetett románt kell lefordítani.

Kiss Imre arra is kitért: mivel jelenleg a tankönyv a kiadó tulajdona, neki kell megkeresnie a fordítót, és lefordíttatnia a tankönyvet, ez azonban költséges eljárás, hiszen nemcsak a nyomtatott változatot, hanem a digitális verziót is le kell fordítani, ez pedig kis példányszám esetén nem kifizetődő. Liviu Pop tanügyminiszter különben már a múlt hónapban megígérte, hogy hamarosan meghirdetik a közbeszerzést a fordításokra.

Pályázhatnak a tanintézetek

Az iskolákat érintő pályázati lehetőségek ismertetése érdekében hívta össze kedden videókonferenciára a megyei tanfelügyelőségek és a sajtó képviselőit Liviu Pop oktatási miniszter. Az eseményen Marius Nica európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter bejelentette: a Regionális Operatív Program három tengelyén

összesen 258 millió euró hívható le az oktatási infrastruktúra fejlesztésére.

A pályázatokat január 4. és május 4. között lehet benyújtani. Támogatják a bölcsődék, napközik, általános iskolák infrastruktúrájának felújítását, bővítését, valamint a szakoktatás fejlesztését. A két miniszter elismerte: több visszajelzést is kaptak, miszerint az összeg nem túl nagy, de Nica szerint a lehető legtöbb pályázatot kell benyújtani, így a más programok keretében megmaradt pénzekkel ki is egészíthetik a támogatást.

Liviu Pop arra kérte a tanfelügyelőket, biztassák a tanintézeteket fenntartó önkormányzatokat, hogy pályázzanak, ezzel kiegészíthetik az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében lehívott pénzeket. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő hangsúlyozta, minden lehetőséget ki kell használni, Háromszéken ennek megfelelően már 32 pályázatot nyújtottak be a PNDL keretében.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés